NOHUN #9 Samuel Richardson: Pamela

Samuel Richardsont az egyik legkorábbi angol regényíróként tartják számon. Ebben a hónapban és a következőben két könyvével is megismerkedünk a NOHUN sorozat keretein belül. Elsőként a Pamelával.

A könyv teljes címe Pamela, avagy az erény jutalma (Pamela; or, Virtue Revarded), amely gyakorlatilag össze is foglalja a tartalmat. A főhős, Pamela Andrews szolgálólány, aki védelem nélkül marad Mr. B-vel szemben, miután Mr. B anyja meghal. Mr. B-nek tetszik a lány, először megpróbálja elcsábítani. De amikor látja, hogy így nem ér célt, elrabolja a lányt, és megfenyegeti, hogy megerőszakolja. Pamela mindennek ellenáll, Mr. B pedig az utolsó lehetőséghez folyamodik, hogy ágyba cipelje a lányt; feleségül veszi. Pamela természetesen igent mond, mert titokban nagyon is vonzódik Mr. B-hez. És ez a házasság lesz az erényessége jutalma.

Az esküvő után még betekintést nyerhetünk Pamela mindennapi életébe, hogy hogyan sikerült beilleszkednie abba az új társadalmi rétegbe, ahová feljebblépett a házassággal, és ott hogyan állta meg a helyét.

Önmagában a történet különösebben nem fogott meg. De több olyan kortárs műben is említést tesznek róla, amelyeket már olvastam. Illetve több kortárs írót is megihletett, például Henry Fielding Shamela című könyve a Pamela paródiája. Érdekes lenne összehasonlítani a kettőt, mert a fentiek alapján nekem úgy tűnik, hogy Richardsonnak túlontúl romantikus elképzelései voltak az életről. És kíváncsi lennék, hogy Fielding mennyire esett túlzásokba a paródiában. J J

Forrás:

https://www.britannica.com/topic/Pamela-novel-by-Richardson

http://www.bl.uk/learning/timeline/item126703.html

Emlékül | Notre-Dame

A héten a NOHUN sorozat következő része lenne esedékes, de egy sajnálatos eset miatt ez most csúszik egy héttel. Ma egy különkiadást készítettem nektek. Bizonyára mind értesültetek a hétfői tragikus eseményről, a tűzesetről a Notre Dame-ban. Ez az eset engem végtelenül elkeserített. És mivel a templom az egyik listás könyv főszereplője, melyet ráadásul már olvastam is, így úgy döntöttem, írok egy megemlékezést.

Én magam egy véletlen folytán szereztem tudomást a tűzről, a Facebookon az egyik ismerősöm osztott meg egy HVG-s cikket. Viszonylag későn, olyan fél kilenc, kilenc körül láttam, de rögtön felhívtam a szüleimet. Mondták, hogy az egyik csatornán megszakították az adást, és épp erről beszélnek. Felhangosították nekem a tévét, és kihangosították a telefont, így hallgattuk együtt a híreket. Közben videókat keresgéltem a neten. Nem kellett volna. Szörnyű látvány volt, ahogy a hatalmas lángok elpusztítanak egy szeletet a történelemből.

Körülbelül egy órát beszéltünk telefonon, vagyis hallgattuk együtt a híradót, aztán a párom telefonján néztem a BBC élő közvetítését még jó fél órán keresztül. Aztán le kellett feküdnöm aludni, mert másnap reggel mentem dolgozni. De természetesen ébredés után az volt az első, hogy megnéztem, mi történt még az éjszaka. Hála Istennek nem tűnt el teljesen a Föld színéről ez a gyönyörű épület. De már soha senki nem fogja többé úgy látni, ahogy évszázadokon át sok-sok ezer ember látta.

Akik olvasnak, azoknak már bizonyára feltűnt, mennyire szeretem a történelmet. És most azt is megsúgom, hogy mindkét szakdolgozatomat templomokról írtam, az egyiket ráadásul kifejezetten gótikus templomokról. Szóval függetlenül attól, hogy hogyan ütött ki a tűz, számomra nagyon fájdalmas volt nézni, ahogy ledől a torony, beszakad a tető, és visszavonhatatlanul megsemmisül valami régi csoda.

És a könyv, amelynek ez a becses épület a főszereplője, Victor Hugo-tól A párizsi Notre-Dame. A könyvről a bejegyzésemet itt olvashatjátok. Hugo egy teljes fejezetet szentelt a templom részletes bemutatásának. És bár nem írtam ki róla túl sok idézetet, de emlékszem, hogy nagyon szépek voltak. Mindenképp érdemes elolvasni, legalább azt az egy fejezetet.

A moly.hu-ról viszont kigyűjtöttem két idevágó idézetet, íme:

„A székesegyház jelentette számára az egész társadalmat, sőt, többet annál: az egész világegyetemet, az egész természetet. Álmodni sem álmodott más lugasról, mint e mindig virágjukban álló, festett ablakokról, más árnyékról, mint arról, amelyet a szász oszlopfőkön tenyésző, madárlakta, dús kőlombozat vetett, más hegycsúcsokról, mint a templom hatalmas tornyairól, más óceánról, mint a tornyok lábánál zajgó Párizsról.”

„… az idő talán többet adott a templomnak, mint amennyit elvett tőle, bevonván a homlokzatot, a századoknak azzal a komor színével, amely a műemlékek öregkorát szépségük korává avatja.”

Én olyan szerencsés voltam, hogy háromszor is eljutottam Párizsba, 2007-ben, 2008-ban és 2015-ben. És mindháromszor voltam a Notre-Dame-ban. Első alkalommal voltunk fent a harangtoronyban is, meg fotózkodtunk a vízköpőkkel. Kívülről-belülről gyönyörű épület. A bejegyzés nyitóképe is saját fotó, illetve készítettem zárásképp egy montázst, szintén a saját képeimből.

#hallgasdhétfőn 2. | A bambuszgyűjtő öregember története

Már el is érkeztünk az új, zenés sorozat második részéhez. A bambuszgyűjtő öregember történetéhez csupán három zenét találtam. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy a mezei, európai emberek (vagy legalábbis én) nem nagyon tudják, hogyan is keressenek távol-keleti zenéket. Valamint ezzel szoros összefüggésben, mivel távol-keleti történetről van szó, feltehetően nem volt annyira ismert Európában, így kevesebb zeneszerzőt ihlethetett meg. (Bár ezzel az utóbbival vitatkoznék azért. Ha nagyon keres az ember ihletet, elképesztő dolgokat tud találni. Persze könnyű ezt mondani a Google korában.)

Az alábbi zenéket hallgatuk meg:

Robert Moran: From the Towers of the Moon (opera) – Tessék, mindjárt az első egy kivétel, bár az illető amerikai, nem európai. J

Isí Maki: Kaguyahime: the Moon Princess (kortárs balett)

Joe Hisaishi: The Tale of the Princess Kaguya (filmzene)

A három közül nekem a filmzene nyerte el a leginkább a tetszésem. Több számot is meghallgattam az albumról, nem csak azt az egyet, ami kikerült Facebookra, és mind nagyon kellemes.

Visszatérés a Megyébe | BubbleBook megaBubble box unboxing

Ismételten kicsomagoltam valamit, és tudom, tudom, hogy le vagyok maradva, mert rajtam kívül nagyjából már mindenkihez rég odaért ez a csomag. De mivel én nem Magyarországon lakom, így hozzám lassabban jutnak el ezek a dolgok.

Mindenesetre most itt van, illetve én vagyok jelenleg ott, ahol a csomag, szóval jól kibontottam, és megmutatom nektek (ha esetleg valaki még nem látta volna... :)).

A BubbleBook megaBubble csomagjáról van szó egyébként, amely Középfölde témában készült. Bevallom őszintén, eredetileg azért csaptam le rá, mert azt hittem, hogy gyűrűk urás kincsek lesznek benne. Az meg sem fordult a fejemben, hogy nem csak A gyűrűk ura játszódik Középföldén. De jöjjenek először a képek...



A BubbleBook egy magyarországi, könyves meglepetéscsomagokat megálmodó, összeállító és forgalmazó csapat. Korábban egyszer már rendeltem tőlük egy dobozt, méghozzá az egyik 2018 karácsonyára összeállított dobozukat, ez a megaBubble box pedig a második volt. A megaBubble box nem tartalmaz könyvet, hanem egy-egy témához szorosan kötődő ajándéktárgyakat. Azt hiszem, ez volt a második ilyen megaBubble boxuk, és hát mikor megláttam, hogy Középfölde lesz a téma, rögtön lecsaptam, két okból is. Az egyik, hogy nagyon szeretem az egész Középfölde univerzumot. A másik pedig, hogy ez jó témát biztosít majd egy bejegyzéshez. :)

Mint mondtam, egészen a nyitás pillanatáig fel sem merült bennem, hogy nem csak gyűrűk urás dolgok lesznek a dobozban, így nagyon meglepődtem, amikor széthajtottam azt a pergament, amely a fekete selyempapíron kívül fogadott.

Mert az ugyanis nem volt más, mint egy szerződés Tölgypajzsos Thorintól, miszerint elvállalom a betörő szerepét a törpcsapatban. És ez ugyebár A hobbit cselekményének szerves része. Ami egyébként szintén rajta van a listán, tehát valamikor majd újra fogom olvasni, és szintén Középföldén játszódik. De én valamiért gondolatban teljesen összekötöttem Középföldét A gyűrűk urával. (A mellette lévő kártya tételesen felsorolta a doboz tartalmát.)

Amit elsőként megpillantottam a dobozban, az a Funko Pop figura volt. Bármennyire igyekeztem is, nem tudtam teljes mértékben kikerülni a neten kerengő spoileres képeket, így tudtam, hogy lesz benne ilyen figura. Ami, bevallom őszintén, engem nem nyűgözött le, mert nem gyűjtöm ezeket a figurákat. Véleményem szerint ahhoz képest, hogy semmire sem jók, nagyon sokba kerülnek. A csekély lelkesedésemet pedig még tovább rontotta, hogy az én dobozomban egy Witch King volt.

Viszont ahogy bontogattam tovább a dobozt, a tekintetem egyre visszatért erre a figurára. Mert ő ugye egy gonosz karakter, viszont ez a figura halálosan cuki. Úgyhogy akárhányszor ránézek, folyton elmosolyodok. (Egyszer olvastam valahol, hogy azért szeretik az emberek az állatkölyköket, mert bizonyos dolgokban hasonlítanak az ember gyerekére. Például abban, hogy a testükhöz képest túl nagy a fejük, és ez a látvány tudatosan beindítja a szülői géneket. És ennél a figuránál is ez van, vagyis ez itt egy bébi Witch King, akit egyszerűen nem lehet utálni. :) :))

A másik jó nagy tétel, amely rögtön szemet szúrt, egy Prancing Pony-s bögre, amit viszont egyenesen imádok, mert imádom a mindenféle fan bögréket, meg úgy a bögréket általában.

Természetesen ezt azonnal kitéptem a kartonjából, elmostam, és fel is avattam. Igaz, csak teával. :)

Volt a dobozban még valami, ami extra dobozba volt csomagolva. Ez pedig nem más volt, mint egy kulcstartó, amit szintén csak imádni tudtam, ugyanis az egyetlen dolog, amit mai napig gyűjtök, azok a kulcstartók. (De ez valószínűleg nem a gyűjteménybe fog rögtön kerülni, hanem a lakáskulcsomra.)





Ezeken kívül volt még benne három darab poháralátét. Őszintén szólva ezt nem nagyon tudtam mire vélni. Biztos, hogy soha nem fogom használni őket, mert egyáltalán nem használok poháralátétet.

Illetve volt még benne egy óriási Középfölde térkép. Illetve csak egy részét ábrázolja Középföldének, és tényleg hatalmas. Ez valószínűleg ki fog majd kerülni a régi szobám falára.

Összesen tehát hat dolog volt a dobozban. Ebből kettőnek, a bögrének és a kulcstartónak igazán nagyon örültem, de a többi engem személy szerint nem vett le a lábamról. Ettől függetlenül nem mondanám azt, hogy kidobott pénz volt, mert egyrészt ajándékba kaptam végeredményben. Másrészt ha sosem próbáltam volna ki ezeket a meglepetés dobozokat, akkor mindig sóvárogtam volna utánuk. De azt hiszem, én ezekhez már túl öreg vagyok... :)

Főszereplő-zavarban | Honoré de Balzac: Elveszett illúziók

Az elmúlt egy hónapban Balzac Elveszett illúziók című könyvének 2472 oldalával (e-book a MEK-ből letöltve) szenvedtem. Igen, szenvedtem, és korántsem a négyjegyű oldalszám miatt. Ez a könyv először is vontatott volt, tele volt rengeteg felesleges dologgal, rengeteg olyan információval, amit nem értettem, mert nem vagyok járatos a XIX. századi francia jogban, kereskedelemben, és úgy általában semmiben, ami a XIX. századi Franciaországgal kapcsolatos. Azon kívül pedig rettenetesen idegesített majdnem az összes szereplő. De annyira, hogy gyakran azért kellett megszakítanom az olvasást, mert annyira felidegesítettem magam, hogy dühömben nem láttam a betűket.

Mindezek után mégiscsak megpróbálok néhány értelmes szót is összehozni a műről, ha már képes voltam átszenvedni mind a 2472 oldalát. A történet három részre van osztva. Az első részben megismerkedünk a két főszereplőnkkel, Lucien Chardonnal és David Séchard-ral. Ők mindketten álmodozó, művészi lelkületű emberek, éppen ezért kötnek szoros barátságot. Mivel Davidot többé-kevésbé helyhez köti a nyomda, amit a saját apja(!) adott el neki, így kettejük közül Lucien indul útnak Párizsba egy „jótevő” segítségével, hogy szerencsét próbáljon.

A második részben Lucien párizsi kalandjait követhetjük nyomon, ahol a naiv ifjú minden, az életre és a világra vonatkozó illúzióit elveszti. És akkor ezt most lefordítom úgy, hogy azok is megértsék, akik esetleg nem kívánják elolvasni ezt a vaskos művet, mégis szeretnének némi fogalommal rendelkezni a cselekményről. Lucient megbolondítja a pénz varázslatos világa, úgy tekint a tehetségére, mint az aranytojást tojó tyúkra, de nem számol azzal, hogy mások is élnek a városban az övéhez hasonló ambíciókkal, viszont jobb kapcsolatokkal és tökösebb hozzáállással. Lucien nagy reményekkel és nagy álmokkal érkezik a francia fővárosba, de még hisz az emberi jóságban és tisztaságban. Majd amikor ő maga elveszíti ezeket, akkor viszont átesik a ló másik oldalára, és terveinél nem veszi számításba azt, hogy nem csak ő tud gonosz és alávaló lenni.

A harmadik rész elején kicsit ugrálunk az időben. Lucien megszégyenülten és nincstelenül kénytelen visszatérni édesanyja szoknyájához, ahogy az egy tökös férfitól kitelik (az természetesen még véletlenül sem jut eszébe, hogy tisztességes munkából legalább saját magát eltartsa). Visszaérkezése után tudjuk meg, hogy mi történt Daviddal abban az időszakban, amíg ő távol volt. David elvette Lucien hugát, Éve-t, feltehetően rögtön a nászéjszakán összehoztak egy gyereket, de a továbbiakban a jó David egy kutatásnak szentelte az életét. Az, hogy a család többi tagja, Éve, a gyerekük, Éve anyja és két hű szolgálójuk éhen nem halt, csupán Éve életrevalóságának és a két szolga önfeláldozásának köszönhető, amit természetesen az égegyadta világon senki nem hálált meg nekik.

Lucien egyébként még Párizsban váltókat hamisított meg David aláírásával, amiket David természetesen nem tudott kifizetni, hiszen ő is csak ingyenélősködött. Ezért Lucien kvázi arra tér vissza, hogy az egész drága családját, akik azért güriztek, hogy ő elmehessen Párizsba, és költő lehessen, nyomorba döntötte. De azért még tud rajtuk taszítani egyet-kettőt lefelé a gödörben.

Rettenetes módon bosszantott Lucien és David semmirekellősége, valamint az, hogy nem egy ember a kezük alá próbált dolgozni, de egy köszönömöt nem kaptak ettől a két idiótától. És ez, a két főszereplő jelleme gyakorlatilag nálam alá is ásta az egész könyvet. Az a kicsi jó is, amit hellyel-közzel felfedeztem benne, jelentőségét vesztette.

Az egyetlen dolog, amit feltétlenül pozitívként kell kiemeljek a könyv kapcsán, amire a bejegyzés címe is utal, hogy ennek a történetnek sokkal inkább Éve Séchard kellett volna, hogy a főszereplője legyen. Egy újabb erős nő, csak Eugénie Grandet-val ellentétben neki meg kellett bújnia két nagyravágyó semmirekellő mögött. Ez a nő erején felül küzdött. Ez a nő megtett mindent, amit egy nő abban a korban tehetett. Erre a nőre lehetne mondani, hogy tanulatlan, mert meglehet, hogy nem tudott volna összeeszkábálni egy verset, vagy nem tudta volna kikísérletezni a papír olcsóbb előállításának módját. De azt egyáltalán nem lehet rá mondani, hogy buta volt. Mert nagyon is értette az életet, átlátott a szitán, anyaoroszlánként próbálta védeni az egyetlen értékét, a családját. Ő volt ennek a könyvnek az igazi főszereplője, és ő sem vesztett el kevesebb illúziót, mint a bátyja Párizsban. Rá kellett jönnie, hogy nem lesz boldog és nyugodt élete pusztán attól, ha talál maga mellé egy tisztességes(nek tűnő) férjet. Rá kellett jönnie, hogy a bátyja nem egy szent, és hogy kár volt az ő boldogságáért güriznie, mert egy jó szót sem kapott vissza. Ennek a nőnek nagyon kemény élete volt két semmirekellő (bocsánat az ismétlésért, de ez a legmegfelelőbb szó rájuk) mellett, de nem adta fel, méltósággal küzdött, és a maga módján megnyugvásra lelt.

Ami a két nyomorultat illeti, a Davidra mért csapással abszolút meg voltam elégedve, csak azt sajnáltam, hogy olyan nyugodt szívvel fogadta, hogy elvették az álmait. Lucien viszont egy lelketlen képződmény, akit még büntetni sem lehet, mert a szeretet és a gyűlölet is lepereg róla. Örülök, hogy nem halt meg, de őszintén szólva nem gondolnám, hogy sokáig bántotta a családja boldogtalansága, az általa okozott tragédiák.

Említik a Gargantua és Pantagruelt, a Clarissát, a Don Quijotét, a Gulliver utazásait, a Wilhelm Meister tanulóéveit és az Új Héloise-t.

Itt is felbukkan a triktrak nevű játék.

„…az idő egyedüli tőkéje az olyan embernek, akinek vagyona csak az eszében van…”

„Ön is meg fogja tudni, mint én, hogy a szép álmok helyén emberek, szenvedélyek és kényszerűségek mozognak.”

„A pénz, a pénz – ez a megfejtése minden rejtvénynek.”

„Meglehet, hogy az ember nem viheti semmire, ha szívének legérzékenyebb része el nem kérgesedik.”

„Semmit sem ismernek kevésbé a világon, mint amit mindenkinek tudnia kellene – a Törvényt.”

„Némely teremtés olyan, mint a nulla, szüksége van egy előtte álló számjegyre, akkor aztán semmisége tízszeres értéket nyer.”

„Ha apró hitványságokat enged meg magának, ezt cselekedje négy fal között: akkor aztán nem vádolják majd, hogy foltot ejt a világnak nevezett nagy színház díszletein.”

„Egyik ember Ábeltől származik, a másik Kaintól – monda végül a kanonok -, én félvér vagyok; Kain az ellenségeimnek, Ábel a barátaimnak, és jaj annak, aki Kaint fölébreszti!”