Így működtessük a vonzás törvényét | Honoré de Balzac: Eugénie Grandet

Az egész dolog úgy kezdődött, hogy már néhány hete agyaltam egy problémán az apukámmal kapcsolatban. Különösebben nem kerestem rá a megoldást, nem mentem el családállításra vagy ilyesmi. Csak üres perceimben elmélkedtem a dolgon. Aztán belekezdtem a soron következő listás könyvbe, Balzac Eugénie Grandet-jába, és BAMM. Láttam magam előtt leírva a dolgot. Egy 1834-es könyvben. Azért ez csodálatosan félelmetes, nem?

A dolog megoldása persze nem volt leírva, de most nem is ez a fontos. Nézzük inkább a könyvet. J

MEK-es olvasmányról van szó, ha te is szeretnéd megkaparintani, csak egy kattintásodba kerül, méghozzá ide.

A történet Saumur, egy francia vidéki városka bemutatásával indul. Saumur egyébként egy valóban létező település. Most már biztos nem olyan, mint az 1800-as években. De Balzac leírása alapján én körülbelül úgy tudtam elképzelni, mint gyerekkorom magyar falvait. Mindenki ismert mindenkit, mindenki tudta, hogy „hol a helye”, és mindenki nagyon adott a szokásokra és hagyományokra.

Főszereplőnk, Eugénie Grandet a helyi nagyágyú, a hordókészítőből lett egykori polgármester, az öreg Grandet apó egyetlen gyermeke. (Hirtelen nem is emlékszem, említik-e egyáltalán az apa keresztnevét… Szerintem nem.) Grandet apó annak idején jókor volt jó helyen, potom pénzért tudott hatalmas birtokokat megvásárolni, ahol szőlőtermesztéssel és borászattal foglalkozott, és ebből jól meg is gazdagodott. De a pénzt csak megszerezni szerette, elkölteni már egyáltalán nem, úgyhogy én azt mondanám, még a szerényebbnél is alacsonyabb színvonalon éldegéltek feleségével, lányával és házi szolgálójával saumuri házukban. Egyszóval az öreg elég fösvény volt, de mivel sosem szoktatta jómódhoz a családját, sőt, rajta és néhány közeli ügyintézőjén kívül igazából senki sem tudta, valójában mekkora vagyon is van a birtokában, így náluk teljesen normálisnak számított például az, hogy meg volt szabva dátumra pontosan, mikor fűthetnek be először az adott évben, vagy hogy mennyi élelmet fogyaszthatnak el egy nap. És amíg az ember nincs tisztában azzal, hogy máshogy is lehet(ne) élni, addig miért is kérdőjelezné meg a saját jelenlegi boldogságát.

Grandet úr két legfontosabb bizalmasa két különböző családból került ki, az egyikük Cruchot, a másikuk pedig de Grassins. Mindkét családban van egy-egy, korban többé-kevésbé Eugénie-hez illő fiatalember. Ebből, és abból, hogy a két család tisztában van Grandet apó anyagi helyzetével, egyenesen következik, hogy megpróbálják beházasítani fiaikat a Grandet családba. Megkezdődik tehát egy versengés a két család és támogatóik közt Grandet apó kegyeiért. Nem, ez nem elírás, száz százalékig biztosak benne, hogy az öreg szívét kell behálózniuk az esküvő érdekében.

Ez tehát az alapszituáció. A tényleges cselekmény azzal indul, hogy mindkét család látogatást tesz Grandet-éknál, mégpedig Eugénie születésnapjának apropóján. De ezen az estén valami váratlan dolog keresztülhúzza a számításaikat. Betoppan ugyanis Grandet úr Párizsba származott bátyjának a fia. És ez az ártatlannak tűnő esemény olyan dolgokat indít el, amelyek később az este minden résztvevőjének életére komoly hatással lesznek. Mert – úgy sejtem, ki nem találnátok, mi történik, ezért elmondom J - Eugénie halálosan beleszeret az unokatestvérébe, Charles-ba.

A Cruchot-k és a de Grassins-ok is halálra rémülnek, azt gyanítják, hogy az öreg Grandet Charles-hoz fogja hozzáadni a lányát. De az túl szép lenne, ha Eugénie ilyen jól járna. Mindjárt a születésnapja másnapján kiderül ugyanis valami Charles-ról, ami Grandet apó szemében teljesen ellehetetleníti a kapcsolatukat. (Már ha egyáltalán az is lett volna valaha a szándéka, hogy Eugénie-t a saját unokatestvéréhez adja. Végül is ebben a témában nem derülnek ki az apa szándékai.) És akkor megkezdődik a szerelmesek kilátástalannak tűnő vágyakozása egymás után. Illetve gyakorlatilag Eugénie szempontjából követjük az eseményeket. És itt nem pusztán csak arról van szó, amiről oly sok másik könyv is szól, hogy az anyagi helyzetükből fakadó különbségek miatt nem lehetnek együtt a szerelmesek. Hanem arról, hogy ez a szerelem az élet sok területén felnyitja Eugénie szemét.

A lány gyakorlatilag burokban nevelkedett. Minden úgy volt jó, ahogy az anyja és főleg az apja mondták és tették. És persze miért is kérdőjelezné meg egy gyermek a saját szülei életét és döntését. Hiszen soha semmilyen atrocitás nem érte a családban, sőt, „királynőként” bántak vele, hiszen egyetlen gyermek volt, és megkapott mindent, amire csak vágyott. Egyszerű életmódjukból kifolyólag pedig Eugénie-nek nem voltak teljesíthetetlen vágyai. Sőt, őt igazán boldoggá tette az, hogy eljárhatott az anyjával templomba, aztán napestig varrogathatott. És mivel az apja folyamatosan csak arról beszélt, hogy milyen rosszul áll a szénájuk, és minden egyes kiadást jól meg kell gondolniuk, ezért mindannyian elégedettek voltak a szűkre szabott lehetőségeikkel.

És akkor hirtelen itt egy sármos fiatalember a fényűző Párizsból, aki a legfinomabb kelmékből varrt ruhákat hordja, és az utazóládájában egy arany piperekészletet rejteget. És ez a fiatalember sokkal de sokkal többet tesz annál, mint hogy megajándékozza a lányt a szerelem eszményével. Egyszerűen felnyitja a szemét a világ dolgaira is. A pénz értékére, és arra, hogy talán mégsem normális az, hogy cukrot csak ünnepekkor tesznek a kávéjukba. Eugénie nem pusztán a szerelme miatt kerül szembe az apjával, az egész korábbi életmódjuk megkérdőjeleződik számára. Minden döntés, amit korábban az apja részéről kérdés nélkül elfogadott, egyszeriben értelmetlennek, sőt, egyenesen vérlázítónak tűnik a lány számára. És ami számomra ezzel kapcsolatban abszolút pozitív csalódás volt, hogy Eugénie nem bújik el egy sötét sarokba önmagát sajnálni, sajnáltatni és a sebeit nyalogatni. Hanem felteszi a kérdéseit, és teketóriázás nélkül szembe megy a korábban szentként tisztelt apával.

Ez volt a könyvnek az az aspektusa, amely most igazán nagy hatással volt rám. A lány ébredése, az apa „isteni” státuszának elvesztése, és a mindezekből fakadó konfliktusok. A szerelmi szál nem tudott nagyon megfogni, mert ahhoz szerintem kevés időt töltött együtt Eugénie és Charles, hogy igazán megszerethessék egymást, tehát ez Eugénie részéről inkább egy plátói kapcsolat volt.

Hogy később hogyan alakul Eugénie sorsa, azt nem szeretném elárulni. De nekem az volt az érzésem a könyv befejezését illetően, hogy a lány a lehető legjobbat hozta ki a sorsából, amit csak kihozhatott. Nagyvonalú, nagylelkű és megbocsátó volt mindenkivel, a lehető legkorrektebbül járt el az egyes szituációkban. Szóval én elégedett voltam a történet lezárásával, annak ellenére is, hogy egyébként erre a fajta lezárásra számítottam a legkevésbé. És épp ezért, mert mindent figyelembe véve úgy érzem, Eugénie a lehető legjobb döntéseket hozta, nálam máris felkerült az erős női karakterek listájára, akiknek a sorsával érdemes megismerkedni.

Említésre kerül a Veszedelmes viszonyok című másik listás könyv.

Magyar vonatkozása is van a történetnek, méghozzá említésre kerül egy híres magyar sziámi ikerpár, a keresztcsontjuknál összenőtt Gófitz Ilona és Judit, akik sajnálatos módon „cirkuszi látványosságnak” számítottak, ezért egy európai körút során vásárokban mutogatták őket, valószínűleg így szerezhetett tudomást róluk Balzac. (Találtam róluk egy cikket az index.hu-n.)

A könyv ajánlással kezdődik, amit csak azért emelek most itt ki, mert az jutott eszembe, vajon mikor válhatott ez divattá az írók körében.

Újabb ismeretlen játékra bukkantam, ez pedig a boszton. Ha valaki tudja, mi ez, ne habozzon megismertetni vele. (A másik játék a trikktrakk, erről is várom még az információkat. J)

 

„…nagyra törő embernek erős az akarata, álmatlan az éjszakája.”

„Talán az emberi elmére is vonatkozik az, ami bizonyos állatokra: eredeti környezetükből kiragadva nem termékenyülnek meg többé.”

„Az élet kombinációk sorozata, folyton tanulmányozni, figyelni kell az esélyeket, ha az ember meg akarja tartani jó pozícióját.”

„…a szív jósága végül diadalmaskodik, a lelki nemesség és az emelkedett gondolatok tisztasága áthatja, vonzóvá teszi a legszabálytalanabb, legtorzabb vonásokat is.”

„A nőnek minden helyzetben több oka van a fájdalomra, mint a férfinak, és többet is szenved. A férfi erős, és kibontakoztathatja a képességeit: tevékenykedik, jár-kel, elfoglalja magát, gondolkozik, megtervezi a jövőt, és vigaszt merít belőle, így tett Charles. A nő azonban helyben marad, farkasszemet néz a bánattal, összeforr vele, leszáll a megnyíló szakadék legmélyére, megméri, és gyakorta vágyaival, könnyeivel tölti meg. Így tett Eugénie.”

NO HUN #4 Miguel de Cervantes: Persiles és Sigismunda hőstettei

A NOHUN sorozat következő részében Miguel de Cervantes Persiles és Sigismunda hőstettei című könyvére vetünk egy pillantást.

Cervantesnek ugye egy ismertebb könyve, a Don Quijote is szerepel az 1001-es listán, amit én már el is olvastam. Ez a másik könyve sokkal inkább játszódik a való világban. Itt nem szélmalmok és más, kitalált ellenségek ellen harcolnak a főhősök, hanem valós veszélyekkel kell szembenézniük.

A történet szerint Persiles és Sigismunda egy szerelmespár, akik úgy döntenek, hogy elzarándokolnak Rómába, és aztán ott házasodnak majd össze. És mivel a középkorban nem volt divat a nőknek csak úgy a vőlegényeikkel (azaz gyakorlatilag idegen férfiakkal) utazgatni, ezért kitalálják, hogy az út során testvérpárnak adják ki magukat, és még a nevüket is megváltoztatják. A könyv az út során átélt kalandjaikat gyűjtötte egybe. Maga az út, és minden kaland célja, hogy a szerelmüket erősítse.

A főszereplők mindketten az általános irodalmi hős képét vetítik elénk, akik dacolnak a sorsukkal, eltántoríthatatlanul küzdenek a céljaikért, és végül elnyerik jutalmukat. Ebből én arra következtetek, hogy valószínűleg happy enddel zárulhat a könyv. J

A Persiles és Sigismunda hőstettei érdekessége, hogy ez Cervantes utolsó könyve. Annyira utolsó, hogy csak néhány nappal a halála előtt sikerült befejeznie, megjelenni pedig már csak a halála után jelent meg.


Nekem elég érdekesnek tűnik az alaptörténet, úgyhogy ezt a könyvet szívesen olvasnám magyarul.

Forrás: http://www.museocasanataldecervantes.org/the-trials-of-persiles-and-sigismunda/

Előismeretek egy könyv értelmezéséhez

Ismét egy nem könyves bejegyzés következik, ugyanakkor úgy érzem, fontos erről írnom. Ugyanis majd minden egyes könyvnél elgondolkodtam eddig, vajon fontos-e ismerni az adott időszakot és helyet, amelyben az író alkotott, a könyv megértéséhez. Vagy egyáltalán kell-e bármilyen előismerettel rendelkeznünk egyes regények értelmezéséhez?

A magam részéről a következőkre jutottam. Sokat adhat hozzá az értelmezéshez vagy akár a szórakozásunkhoz is, ha rendelkezünk bizonyos előismeretekkel a könyvről és az íróról. Feltétlenül ide sorolnám az életrajzi ihletésű könyveket (pl. Az ifjú Werther szenvedései). Ha tudunk valamit a könyv keletkezésének történetéről, az is jól jöhet időnként (pl. Vörös és fekete).

Azután jó, ha rendelkezünk némi kulturális előismerettel, ha az adott könyv merőben más kulturális közegből származik, mint mi (pl. Gendzsi regénye, A skarlát betű), hogy megértsük a szereplők tetteit, döntéseit.

Másfajta, de ugyancsak kulturális előismeret szükséges az olyan könyvekhez, ahol az író előszeretettel hivatkozik mondákra, mitológiai történetekre, réges-rég történt, igaz sem volt dolgokra (pl. A lusiadák). Néha szinte nem is lehet értelmezni a szöveget ezen előismeretek nélkül. Persze ennek megkönnyítésére találták ki a könyv végi jegyzeteket, de őszintén szólva nekem sokszor nincs kedvem megszakítani a történet folyását azzal, hogy hátralapozok. (Pláne ha minden második mondat után hátra kéne lapoznom.)

Aztán nem árt, ha vannak történelmi előismereteink, ha olyan könyvet olvasunk, amelyben valós történelmi események is szerepelnek (pl. A kalandos Simplicissimus).

Szerencsére persze vannak olyan művek, amelyekbe a szükséges ismeretek fondorlatos módon bele vannak építve, hogy megkönnyítsék az olvasó dolgát (vagy hogy növeljék az oldalszámot, pl. Az ártatlanság kora).

Van aztán két helyzet, amelyben igen fontosak bizonyos előismeretek. Ide sorolom én az adott kor (vagy az adott korban jelen lévő egy bizonyos jelenség) kritizálásaként született műveket (pl. Az orr). Továbbá az adott könyv irodalomban betöltött szerepének megítéléséhez is szükséges lehet, hogy rendelkezzünk előzetes információkkal (pl. a felvilágosodás íróinak könyvei vagy az új műfajok első képviselői). De e két esetben én úgy vagyok vele, hogy ezeket a könyveket olvassák azok, akiket az adott kor, jelenség vagy irodalomban betöltött szerep érdekel.

MERT véleményem szerint egy jó könyv ismérve, hogy akármilyen előismeret NÉLKÜL is tud szórakoztatni és/vagy tanítani valami újat. Egyik is jó, másik is jó, de ha mindkét dolog megvalósul, az a legjobb. És az, hogy ezen felül még vannak további rétegei is a történetnek, csak egy PLUSZ értéket kellene, hogy jelentsen. És persze ez nagyon fontos, én magam is szeretek egy-egy történetet boncolgatni, lebontani, mint egy hagymát, de feltétlenül csak a saját értelmezésemben. Nem tartom pozitívnak, ha lexikonokat kell átnyálaznom, hogy megértsem, mit is akar mondani egy történet.

Régóta forgattam már a fejemben, hogy erről írok, de a végső lökést egy interjú adta meg. A Könyvhét című folyóirat 2018/3. számában olvastam egy interjút Horváth Viktorral, akit legújabb regénye, a Möbion kapcsán kérdezgették. És ebben a beszélgetésben elhangzottak dolgok, amelyekkel magam is mélyen egyetértek:

„A szerzőnek ne legyenek szándékai. (…) Más szavakkal: a szerző ne akarjon semmit, hanem hagyja, hogy a munkája megmozduljon, tanuljon meg örülni ennek, tanuljon meg a munkájával együttműködni. (…) A szerző ne értelmezze az irományát… Komponálja a művét olyanra, hogy élményt adjon. Az a művészet, ami értelmezés nélkül is megél, de mellesleg még az értelmezést is elviseli; a többféle – esetleg egymással ellenkező – értelmezések pedig erősítik. És ha valaki mindenképpen értelmezést akar, akkor szórakozzon vele maga. …az értelmezés valóban lehet szórakozás, szabadság, játék, kaland.”

A teljes interjú itt olvasható.

100 books poster unboxing :)

Következzen most az általam már nagggyyyon várt unboxing bejegyzés. Ugye két héttel ezelőtt már tettem fel egy beharangozó képet a Facebookra, és most végre eljött az idő, hogy kibontsam ezt a csodát.

A posztert ajándékba kaptam az egyik barátnőmtől, úgyhogy fogalmam sincs, eredetileg honnan van. De ha valakit érdekel, szívesen megkérdezem. Használatánál angolul tudók előnyben. ;) Ugyanis ez nem csak egy egyszerű kép. A 100 könyv mindegyikéhez tartozik egy kis ábra, amelyeket védőréteg fed. Ha elolvastad az adott könyvet, akkor megjutalmazhatod magad azzal, hogy lekaparod ezt a védőréteget, és akkor előtűnik az ábra, amely szervesen kapcsolódik a történethez.

A dobozon lévő leírás szerint a készítők a legszebben megírt művekből válogattak össze százat. Ha ezt a száz könyvet elolvassuk, új világokat, valódi kincseket fedezhetünk fel, sírhatunk vagy épp nevethetünk. Valamint azt kívánják, hogy ez az összeállítás emlékeztessen minket a kreativitásra és azokra a nagyszerű írókra, akik megalkották ezeket a regényeket.

Nekem így első körben 9 kis ábrát sikerült lekaparnom (ami azért mélyen belül kicsit elszomorított, mert azt hittem, meglesz legalább a 10). Ezek közül a következők vannak rajta az 1001-es listán is:

MaryWollstonecraft Shelley: Frankenstein

Victor Hugo: A nyomorultak (ez még újraolvasásra vár)

JonathanSwift: Gulliver utazásai

J.R.R.Tolkien: A gyűrűk ura

Jane Austen: Büszkeség és balítélet (ez is újraolvasásra vár)

CharlotteBronte: Jane Eyre

Továbbá lekapartam még Agatha Christie Gyilkosság az Orient-expresszenjét, J.K. Rowling Harry Potter sorozatát és Helen Fielding Bridget Jones naplóját.

A legtöbb kis kép tényleg egy meghatározó dolgot ragadott ki a könyvekből. De mondjuk a Frankensteinhez tartozó vasvillával és A nyomorultakhoz tartozó zászlókkal nem voltam teljesen kibékülve (meg a Harry Potterhez tartozó képpel sem).

Ahogy nézegettem, rengeteg könyv rajta van az 1001-es listán is. Viszont olyan könyveket is találtam néhányat, amelyekről még életemben nem hallottam, nem is tudom, mi a magyar címük. Nem szeretném kilistázni az összes könyvet, mert akkor oda a meglepetés varázsa. Azért ha a továbbiakban olyan könyvet olvasok, ami rajta van a poszteren, mindig csinálok majd egy képet a lekapart kis ábráról. J

Mivel nagyon szeretem a sorsjegyeket, na meg a könyveket, meg az ilyen-olyan listákat, így nagyon-nagyon örültem ennek az ajándéknak. Viszont egyelőre visszakerült a poszter a tokjába. Szeretnék majd venni hozzá egy keretet, és akkor mehet a falra, valahova az íróasztal közelébe. J