Szenvedő gyerekeink

Idén két nagyszabású társadalomkritikát is volt szerencsém elolvasni (A Jarndyce-örökösök és a Hiúság vására). Mindkettő célja a XIX. századi Brit Birodalom társadalmának bemutatása volt. És az adott témában kijelenthetjük, hogy mindkét író nagyot alkotott az említett művekkel. (Legalábbis terjedelemben mindenképp! J J)

Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkész és teológus mondta egyszer, hogy egy társadalom erkölcsei abban mutatkoznak meg, hogy hogyan bánnak a gyerekekkel. Ezért arra gondoltam, szemügyre veszem én magam is ezt a bizonyos társadalmat, az imént említett aspektusból nézve.

Nagyon sok könyvben vannak gyerek szereplők ilyen-olyan társadalmi rangban, de én most kifejezetten azokra a könyvekre szeretnék fókuszálni, amelyeknek gyerekek a főszereplői. Ugyanis meglepő következtetésekre juthatunk, ha kicsit közelebbről megszemléljük ezeket a történeteket.

Az alábbi könyveket olvastam a projekt kapcsán, melyeknek egy gyerek a főszereplője:

Copperfield Dávid

Joseph Andrews

Tom Jones

Twist Olivér

Lazarillo (Spanyolország)

Huckleberry Finn (Amerika)

Illetve volt még egy NOHUN könyv is, amely abszolút ide illik, ez pedig a felettébb különleges című A vízibabák.

Nem fogom természetesen újra összefoglalni a könyvek tartalmát, ezt nagyjából mindegyiknél megtettem az egyes bejegyzések kapcsán. (A listában az egyes címekre kattintva már olvashatjátok is.) De ha megfigyeljük, eléggé egy síkon mozognak ezek a történetek. Ezek a gyerekek sosem gazdagok, sosincs nyugodt életük, sőt, hellyel-közzel igencsak vérlázító dolgok történnek velük. Ezeknek a gyerekeknek nem hull az ölükbe jómód, taníttatás, nyugodt élet, szerető szülők. Ezek a gyerekek sokszor fáznak, éheznek, küszködniük kell az életben maradásért és az előrejutásért, ami néha azt is jelenti, hogy ténylegesen dolgozniuk kell. És sokkalta rosszabb helyzetben vannak, mint a felnőttek, ugyanis senki sem veszi őket komolyan, elvégre még csak gyerekek.

Teljesen lényegtelennek tartom, hogy miért kerültek rossz helyzetbe ezek a gyerekek, mert ami itt fontos, hogy egyáltalán nem kellett volna ilyen helyzetbe kerülniük. Valakinek valahol a rendszerben észre kellett volna vennie, hogy itt baj van, és tenni valamit. És a megoldást egyáltalán nem az árvaházak jelentik, mert azokba is bekukkanthattuk egyik-másik könyvben, és ami ott zajlik, az egyértelműen nem megoldás.

Ha megnézzük ezeknek a gyerekeknek a sorsát, habár a könyvek kivétel nélkül minden esetben pozitív eseményekkel záródnak, azért a főszereplők közben igen sokat szenvednek. Vagyis Bonhoeffer szerint a XIX. századi Brit Birodalom (és ahogy a könyvekből látjuk, más országok) társadalmának is igencsak szégyellnie kellene magát.

Tisztában vagyok vele, hogy a probléma nagyon összetett, és a különféle élethelyzetek egyáltalán nem adnak módot az összehasonlításra. De a végeredményt tekintve a társadalom csúfos kudarcot vallott, mert ezeket a gyerekeket hagyták elkallódni, lesüllyedni olyan szintekre, ahová egy gyereknek sem szabadna kerülnie.

Persze most mutogathatunk ujjal ebből a csodálatos XXI. századból, hogy háhh, nem volt értéke a gyereknek, és szégyen-gyalázat, meg fujjoghatunk is. De egyrészt ha megnézzük a könyvek közti időtávokat, akkor láthatjuk, hogy a probléma elég sokáig fennállt. Másrészt pedig ezek a könyvek a mai napig fennmaradtak, és meglehetősen népszerűek, ami szerintem valahol megint csak azt mutatja, hogy a problémára máig nem sikerült megoldást találni. Sajnos azt kell mondjam, ezek a történetek ma sem állnak távol a valóságtól abban a tekintetben, hogy ma is vannak gyerekek méltatlan helyzetben. Sőt, én inkább azt mondanám, hogy csak romlott a helyzet, mert az én meglátásom az, hogy manapság még kevésbé veszik emberszámba a gyerekeket, mint a XIX. században. De kérlek, cáfoljatok meg.

Most, hogy végére értem a gondolatmenetemnek, látom, hogy meglehetősen negatív hangulatúra sikeredett ez a bejegyzés, de végül is nem egy vidám témáról van szó. A legpozitívabb következtetés, amit le tudok vonni, hogy mindenkinek alaposan át kell gondolnia a gyerekvállalás témáját az életében, felelősségteljesen kell döntenie, és szeretnie kell a gyerekeit. És ezzel persze még mindig nem lenne minden probléma megoldva, de sokat javíthatnánk a helyzeten.

A témához egyébként mindenképp ajánlanám még Swifttől a Szerény javaslat című rövid kis irományt... (A linkre kattintva az én bejegyzésemhez juttok, de abban megtaláljátok a linket magához a műhöz.)

Amikor érzed, hogy valami nem neked szól | Charles Dickens: Copperfield Dávid

 

Azt hiszem, ez egy egészen rövidke bejegyzés lesz, ugyanis fogalmam sincs, hogy mit is írhatnék erről a könyvről.

Az én Mórás kiadásom végén van egy kis tanulmány, amely egyértelműen leírja, hogy a Copperfield Dávid önéletrajzi ihletésű mű, Dickens saját gyerekkori élményei köré kerekített egy fiktív történetet. Ez önmagában megadja a mű értékét. Ugyanakkor Dickens engem egyáltalán nem nyűgözött le, vagyis ez az érték minden bizonnyal érték valaki számára, de számomra nem.

Ha pedig eltekintünk ettől, és csak úgy önmagában vizsgáljuk ezt a könyvet, akkor azt láthatjuk, hogy mintha ez egy előtanulmány lett volna a Twist Olivérhez. Szegény, szerencsétlen, árva gyerek a főszereplő, aki rossz kezekbe kerül, kisebb-nagyobb kalandokat él át, és a sorsa végül egészen jóra fordul. Azért mondom, hogy előtanulmány, mert a Copperfield Dávid egy fokkal unalmasabb, mint a Twist Olivér. Egyszerűbb. Köznapibb. Életszerűbb.

El kell ismernem, lehetne pár dolgot elemezgetni ennek a könyvnek a kapcsán, kezdve a gyerekek viselkedésénél, a nevelőszülőségen át az oktatási rendszerig. És kétségtelenül van szó néhány érdekes karakterről is. Mindjárt elsőként említhetném Betsey nénit, aki első felháborodásában elhagyja a sógornőjét, amiért az nem lánynak adott életet, majd később mégis befogadja a szerencsétlenül járt gyereket. Vagy Micawber urat, aki páratlanul nagy életművész.

Fájdalmas talán a tény, de egyáltalán nem érzem úgy, hogy erről a könyvről bármit is mondanom kellene. Az egyetlen dolog, amire jó volt, hogy megerősítette, Dickens nem nekem való író. (Van még egy könyve a listán, a Szép remények. Félelemmel vegyes kíváncsisággal várom, mert az legalább nem gyerekekről szól.) Ezen túl a könyv pusztán egy gyerek története, akinek kétségtelenül elkeserítően indul az élete, aztán meg szerencsésen jobbra fordul.

Elég sok listás könyvre történik utalás: Peregrine Pickle kalandjai, HumphreyClinker kalandozásai, Tom Jones, A wakefieldi lelkész, Don Quijote, Robinson Crusoe és Az ezeregy éjszaka meséi

„Nyugodt lehet, a szorgalmas emberek is teljes mértékben kiveszik a részüket a világon elkövetett gonoszságokból. Mi egyebet műveltek ebben az elmúlt egy-két évszázadban azok az emberek, akik a legszorgalmasabban gyűjtögették a vagyont és a hatalmat? Mi egyebet, ha nem gonoszságot?”