2019 - Összegzés

Eljött az év utolsó szerdája, így itt az ideje, hogy összegezzem az évet. De még mielőtt belevágnánk, először is szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni mindenkinek, aki ezt olvassa! És előre is nagyon boldog, sikerekben és minden földi jóban gazdag új évet! (Legközelebb már csak jövőre jelentkezem, méghozzá épp január 1-jén. J)

Idén 13 könyvről került fel bejegyzés a blogra. Azért fogalmaztam most így, mert 2013 óta ez az első év, hogy több könyvet sikerült elolvasnom, mint amennyiről bejegyzés született. Végre sikerült tehát kicsit előre dolgoznom, aminek azért is nagyon örülök, mert már most tudom, hogy a jövő évem nagyon sűrű és zajos és hangos és minden ilyesmi lesz. J

A könyves bejegyzéseken kívül született még 12 NOHUN bejegyzés, kitöltöttem 3 book tag-et, hoztam 7 #hallgasdhétfőn bejegyzést, ezeken kívül értekeztem a klasszikusok friss megjelenéseiről, ami számomra nagyon meglepő eredményeket hozott (és ennek kapcsán elindítottam a blog első kihívását Molyon), és csomagot is bontottunk. Egyszóval azt mondhatom, izgalmas éven vagyunk túl, annak ellenére is, hogy idén csupán tizenhárom könyvről született bejegyzés.

Na de milyen tizenhárom könyvről! Idén is sikerült elég széles skálán mozognom mindenféle tekintetben. De ami most leginkább érdekel, hogy melyek lettek az új kedvencek, ha lettek egyáltalán, mik voltak a totális mélypontok, és kik lettek az új szerelmek. J

Hogy születtek-e kedvencek? Naná, hogy születtek! Hajaj! A legkiemelkedőbb élményem idén egyértelműen Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című könyvének olvasása lett. Gyomorforgatóan valóságos képet fest a háborúról (konkrétan az első világháborúról, de úgy gondolom, amiket általánosságban leír, azok nagyjából bármilyen háborúra vonatkoztathatók). Mindenkinek receptre írnám fel, hogy megértsük végre, a háború ocsmány dolog, akár a harcmezőn van az ember, akár a pihe-puha bársonyfotelben várja a jelentéseket. Egyáltalán nem könnyű olvasmány. Én körülbelül minden harmadik oldalon vagy elhánytam, vagy elbőgtem magam. De az életünk része kellene, hogy legyen, hogy megértsük, bármit is szerzünk a háborúval, az nem fog előrébb vinni.

Ezen kívül megismerkedtem Alexandre Dumas két könyvével (A három testőr, Monte Cristo grófja), amelyek szintén zseniálisak voltak. És ennek kapcsán indítottam a második kihívást Molyon, amelyben Walter Scott és Alexandre Dumas munkásságát hasonlítgatjuk össze egy kicsit.

Új szerelem nem született, de új kedvenc karakter viszont igen Edmond Dantes személyében. Aki olvasta a könyvet, annak szerintem nem kell magyaráznom, aki pedig nem, az kezdje el, de gyorsan! J

A tizenhárom könyvből szerencsére csak kettő olyan volt, amelyekre nem emlékszem vissza valami szívesen. A Korunk hőse annyira nem tett rám mély benyomást, hogy már most nem emlékszem, miről szólt. Az Orlandot pedig én személy szerint egy értelmetlen zagyvaságnak találtam, de hát ízlések és pofonok.

Amit még mindenképp meg szeretnék említeni, hogy nagyon örülök, hogy elkezdtem foglalkozni a magyarra le nem fordított könyvekkel is, én nagyon érdekesnek találom ezeket.

További jelentős esemény volt még a blog életében, hogy a hatodik születésnap alkalmából átalakítottam kicsit a dizájnt. Én magam nem nagyon szeretem a fehér színű egyenblogokat, szerintem olyanok, mint egy szépségverseny indulói. Mindegyiknek ugyanolyan az alakja, a haja, a sminkje, alig lehet megkülönböztetni őket. Persze mások meg épp a túl színes blogokat nem szeretik, de hát nem kötelező olvasni (mint ahogy nem is teszik túl sokan, de ez engem sosem zavart).

Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott az évben, remélem, jövőre is kitartotok. Én biztosan itt leszek, mert minél régebb óta csinálom ezt a projektet, annál inkább élvezem. Találkozunk jövő héten, immár egy új évben és egy új évtizedben.

NOHUN #17 Olaudah Equiano: Érdekes történet

A soron következő NOHUN részben Olaudah Equiano Érdekes történet (The Interesting Narrative of the Life of Equiano, Or Gustavus Vassa, the African) című könyvét vesszük górcső alá. Ez tulajdonképpen egy önéletrajz, Equiano saját élményeit írja le.

Equianot gyerekkorában elrabolták Afrikából, és Amerikába vitték rabszolgának. Többször is gazdát cserélt, végül egy hajóskapitány vette meg, és a hajóján állította szolgálatba. Vele Angliába hajózott, ahol a kapitány taníttatta és segítette őt, de később ő is eladta. Néhány további gazda után Equianonak sikerült annyi pénzt megtakarítani, hogy megvásárolhassa szabadságát, és Angliában telepedett le. Itt aktívan harcolt a rabszolgaság ellen, többek közt ezt a könyvet is azért írta, hogy megmutassa az embereknek, mit kell elszenvedniük a rabszolgáknak.

A könyvben Equiano egyrészt felmagasztalja az afrikai őslakosok életmódját, másrészt viszont élethű képet fest a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedelem kegyetlenségéről.

Amennyiben elfogadjuk ezt a könyvet önéletrajzként, kétszeresen is hiteles forrás lehet. Egyrészt bemutatja a tizennyolcadik századi Afrikát, másrészt pedig hitelesen leírja az emberkereskedelem menetét, és egyben persze határozottan fel is szólal ellene. Viszont a legújabb kutatások arra jutottak, hogy Equiano talán nem is Afrikában született, hanem már Észak-Amerikában, és a könyv afrikai részleteit csak az olvasmányai alapján alkotta meg.

A könyv a maga idejében olyan sikeres volt, hogy Angliában kilenc kiadást ért meg, Amerikában is kiadták, valamint lefordították hollandra, németre és oroszra is. Bevallom, engem is nagyon érdekelne ez a könyv, a rabszolgaság egy olyan téma, amiről szívesen olvasok – ami így tök hülyén hangzik, mert az ember sosem olvas szívesen más emberek ellen elkövetett szörnyűségekről, de értitek, ugye, érdekel ez a téma. (Sokakat Csernobil, Escobar vagy a zsidóüldözés – csak hogy a mostanában felkapott témákat érintsem, engem viszont sokkal inkább ez.)

Források:

https://www.britannica.com/biography/Olaudah-Equiano

https://www.historyextra.com/period/early-modern/who-was-olaudah-equiano-facts-british-slavery-abolitionist/

Karácsonyi Book Tag

Tekintettel a közelgő ünnepre, kitöltöttem egy karácsonyi témájú book tag-et, fogadjátok sok szeretettel. (Az eredeti, angol tag-et Pinteresten találtam.)

 

Egy könyv, aminek olyan szép a borítója, hogy karácsonyfadíszként is megállná a helyét

Erről már volt szó a klasszikusok témájú tag-ben. Én alapvetően nem vagyok egy borító fan, de a Penguin’s Clothbound Classics bármelyik tagját elfogadnám, mert ezeket különösen gyönyörűnek találom. És ha beférne egy vaskosabb fa a lakásba, amelyik elbírná őket, akár tényleg még karácsonyfadíszként is funkcionálhatnának.

 

Egy állat, amelyik húzhatná a Mikulás szánját

Nem igazán emlékszem jelentősebb állat szereplőre egyik könyvből sem, talán csak A gyűrűk urából, de úgy gondolom, a Mearák túl büszkék lennének ilyen „alantas” munkához. Talán a rohírok kölcsönözhetnének pár lovat, persze szigorúan csak azokat, amelyeknek a lovasa elhalálozott. (Vagy Radagast nyulait tudnám még mondani, csak azok ugye nem szerepelnek a könyvben, csak a film változatban.)

 

Karakterek, akik olyan egyediek, mint a hópelyhek

Ide elég sok mindenkit lehetne mondani, de akik most így eszembe jutnak anélkül, hogy visszaolvasgatnám a bejegyzéseimet, azok Eugénie Grandet és Fanny Price. És azért épp őket választottam, mert ők olyan karakterek, akikről azt hiszi az ember, hogy könnyű kiismerni, aztán már jócskán benne jár az ember a sztoriban, amikor még mindig derülnek ki váratlan dolgok róluk.

 

Karakterek, akikkel szívesen találkoznál a fagyöngy alatt

Edward Fairfax Rochesterrel természetesen. De azért akad még egy-két ember, akit nem utasítanék vissza, például Ethan Frome-ot, Werthert, St. Preux-t, Aragornt…

 

Kitalált világok, ahová szívesen elmennél karácsonyi bevásárlókörútra

Nagyon sok kitalált világgal még nem volt dolgom a projekt során. Sőt, most az egyetlen, ami hirtelen eszembe jut, az Középfölde, de hát ott ugye nem dívott a karácsony, úgyhogy nem is tudnám elképzelni… Habár most, hogy jobban belegondoltam, egy paródia esetleg készülhetne belőle. Képzeljétek el, ahogy például boák lógnának a Minas Tirith-i fehér fáról, Gandalf ideiglenesen pirosra cserélné a süvegét, a tündék pedig mézeskalács ízű lembast falatoznának… J J J

 

Bölcs karakterek, akik találóbb ajándékot adnának, mint a Mikulás

Ide a csípőből jövő válaszom Edmond Dantes lenne, miután már átvedlett a gróffá. Nem azért, mert akkor lenne pénze drága ajándékokra, hanem mert akkor meglenne minden eszköze arra, hogy kikutassa a legtitkosabb vágyaimat.

 

Könyvben feltűnő ünnepi hagyományok, amiket szívesen bevezetnél magad is

és

Könyvben szereplő ünnepi dekorációk

Ezt a két pontot összevonva válaszolom meg, és meglehetősen rövid lesz a válaszom. Ugyanis emlékeim szerint eddig egyik könyvben sem játszott komolyabb szerepet a karácsony, úgyhogy ezeket a pontokat sajnos passzolnom kell.

De hogy mégis adjak valamiféle választ, legalább az első ponthoz, szívesen tartanék szűkebb baráti összejöveteleket, mint mondjuk az Emmában (vagy gyakorlatilag bármelyik Austen könyvben), amikor vagy teázunk és sütizünk, vagy pedig megvacsorázunk, aztán kártyázunk (vagy valami más játékot játszunk). Ezt el tudnám viselni, csak sajnos elég nehéz lenne kivitelezni, mert jelenleg a barátaimmal nem hogy messzire lakunk egymástól, hanem gyakorlatilag három különböző kontinensen élünk.

 

Remélem, tetszett nektek is ez a kis játék, én nagyon élveztem. Találkozunk jövő héten!

Unalmas az átlagos? | Nathaniel Hawthorne: A hétormú ház

A könyvet a MEK-ből töltöttem le, itt találjátok.

Nathaniel Hawthorne-nak volt még egy könyve a listán A skarlát betűn kívül, ez pedig a ma terítéken lévő A hétormú ház.

A címet ez esetben nagyon találónak érzem. Nem pusztán kijelöli ugyanis a könyv fő helyszínét, de a szóban forgó ház gyakorlatilag szinte főszereplőként kezelhető.

Hawthorne-nak van egy nagyon markáns stílusa, ami egyértelműen felfedezhető és elkülöníthető mindenki másétól. Legfőbb védjegye véleményem szerint, hogy gyönyörű leírásokat tud alkotni. És amikor azt mondom, hogy gyönyörű, azt úgy is értem, hogy valóban csodálatos! Olyan, mint egy fotóművész, a legjobbkor tudja elkapni az adott pillanatot, és kétségkívül fenomenális és nagyon találó hasonlatokat tud alkotni. Kettőt ki is emelnék, amelyek nagyon megfogtak ebben a könyvben: az életet egy vonatúthoz hasonlítja, a házat pedig egy hangszerhez.

Míg A skarlát betű esetén, úgy érzem, el tudtam tekinteni a sok-sok negatívumtól, talán főleg azért is, mert nagyon akartam szeretni azt a történetet, itt már erősen megkérdőjeleződött bennem, hogy a szép leírásokért érdemes-e az embernek átrágni magát ezen a könyvön. És bár többnyire jól szórakoztam olvasás közben, és magamat is meglepve nagyon pörgettem a lapokat, összességében mégis azt kell mondanom, ez egy felejthető mű.

Ebben a könyvben sem történik effektíve sok minden, ezért a cselekményről egyáltalán nem akarok írni. Pusztán abban a vonatkozásban, hogy miért rémített meg, amikor megfogalmazódott bennem, hogy ez egy felejthető mű. Úgy érzem ugyanis, hogy egyfajta elvárás lett a szokatlanság, a felháborító dolgok, a polgárpukkasztás a könyvekben. A hétköznapi sztorik pedig untatnak?

Itt igazából egy családi drámáról van szó, bármennyire is szeretné elhitetni velünk az író rögtön az első oldalakon, hogy ez egy romantikus történet lesz. De semmi különös nem történik. Persze sok mindent megpróbál eltitkolni Hawthorne, de szerintem a legtöbb dolog elsőre is tök egyértelmű. Lehetne tehát családregénynek titulálni a könyvet, de ahhoz szerintem indokolatlanul rövid, nincs igazán időnk elmélyedni az eseményekben.

Viszont tényleg magamat is megleptem, milyen gyorsan sikerült elolvasnom ezt a könyvet. Ennek pusztán az volt az oka, hogy minden kételynél vártam valami nagy durranást. Hogy talán majd ez vagy az fog kiderülni, és onnantól kezdve majd milyen izgalmas lesz a végkifejlet. Most le fogok lőni egy poént: volt egy pillanat, amikor arra számítottam, hogy a románc, amelyet Hawthorne a könyv elején emleget, két testvér közt fog szövődni, de persze nem ez történt. Az égvilágon semmi, de semmi izgalmas nem történt ebben a könyvben. Egyszerűen csak egyesek rosszkor voltak rossz helyen, és pechjük volt, mások pedig épp fordítva, a megfelelő időben a megfelelő helyen tartózkodtak, és szerencséjük volt. És ennyi. Bár végig nagyon sejtelmes atmoszférája volt a könyvnek, az egyetlen, ami kiderült, hogy itt szó sincs semmiféle nagy titokról.

Amikor befejeztem az olvasást, megrémültem. A modern könyvek tényleg annyira „sznobbá” tettek volna, hogy egy egyszerű történet már nem is tud nyújtani semmit? Feltétlenül szükség van más világokra vagy épp a világűrre, ismeretlen lényekre és megbotránkoztató helyzetekre?

Végül arra jutottam, alapvetően nincs baj az egyszerű sztorikkal. Jelen esetben, azt hiszem, sokkal inkább az írás módja az, amely nem volt túlságosan célravezető. Hawthorne az egész sztorit alárendelte azoknak a gyönyörű képeknek, amelyeket alkotott. Sajnos azonban a történet maga A skarlát betűvel ellentétben itt nem volt elég a szórakoztatáshoz. Legalábbis abban a formában, ahogy az író tálalta, biztosan nem. Most először éreztem igazán azt egy könyv esetében, hogy jót tett volna neki, ha alaposabban át lett volna gondolva és tudatosan meg lett volna szerkesztve. Lehetett volna benne több kétely és talán néhány ártatlan utalás, amit akár kétféleképpen is lehetett volna értelmezni. Akkor valószínűleg nem lett volna akkora csalódás, mikor az ember a végén rájön, hogy valójában az ég világon semmi nem derült ki a könyv végére, mert már mindent majdnem teljes bizonysággal tudni lehetett az elején is.

Összességében tehát én azt mondanám, hogy aki Hawthorne munkásságával akar ismerkedni, az kezdje A skarlát betűvel, és ha az igazán tetszett neki, csak akkor vágjon bele ebbe a könyvbe. Ezen kívül talán ajánlhatnám még azoknak, akik ebben a rohanó világban nyugalomra, lelassulásra vágynak. Ez a könyv meg fogja mutatni, mennyire túl van pörögve az agy. Minden más esetben szerintem időpocsékolás.

Utalás történik a Rasselasra.

Találkoztam egy roppant érdekes szóval, a guttaperkával (/guttapercha), ami egy gumiszerű anyag, melyet a hasonló nevű fából nyernek.

Utalás történik egy bizonyos Fatörzs Király meséjére. Ha bárki tudja, hogy miről van itt szó, ne habozzon jelentkezni, mert nagyon érdekel!

 

„Az élet márvány és sár.”

„…a szárnyas remény is ólommá változik bizonytalan kimenetelű vállalkozás előestéjén, mely pedig döntő fontosságú.”

„Szerintem az életben az a legfurcsább, hogy minden kialakult forma képlékenynek mutatkozik, mihelyt kezünkbe kerül.”

„Milyen gyógyító erő van abban, hogy el kell végeznünk valamit.”

„A világ az elégedetlen embereknek köszönheti előrehaladását.”

„Mi ad akkora súlyt a gonoszságnak, hogy egy hüvelykujjnyi belőle maga felé billenti a mérleget, akármi is tornyosul a másik serpenyőben!”