Viszontlátásra 2021!

Eljött az év utolsó szerdája (illetve csütörtöke), amikor is vissza szoktam tekinteni az elmúlt évre a blog szempontjából.

Először is egy nyúlfarknyi kis magyarázkodás következik arról, hogy miért tűntem el decemberben. Nagyon lesarkítva azért, mert decemberre lett tele az a bizonyos hócipő… Kicsit részletesebben pedig… nos, az év első felében elég jól előre tudtam haladni, viszont amint újra elkezdtem dolgozni, sem időm, sem energiám nem nagyon volt sajnos sem a bloggal foglalkozni, sem olvasni, úgyhogy fokozatosan csökkent a színvonal, ezt éreztem is, aztán decemberre meg elengedtem az egészet. Hiába, az időbeosztást még tanulnom kell. (Illetve minden panaszkodás nélkül meg kell jegyezzem, hogy a nyári szezonban nagyon sokat dolgoztam, novembertől pedig egy új helyen vagyok, ami nem csak nekem új, hanem tényleg vadonatúj, még meg sem nyitott, magasabb beosztásban, szóval még több stressz, túlórák, stb.)

De azért történt néhány dolog az év során, inkább nézzük meg ezeket.

Elsőként a könyvek tekintetében, idén 13 listás könyvet sikerült elolvasnom, ami nevetségesen kevésnek tűnik, de egyrészt kettővel több, mint tavaly, másrészt pedig volt néhány vaskosabb kötet köztük. Ez utóbbi tényt jól mutatja, hogy 4 könyvről több bejegyzést is írtam, annyi mondanivalóm volt, és ez legtöbbször a mű terjedelmének köszönhető.

Idén is volt egy félbehagyott könyvem. Saját magam legnagyobb meglepetésére kezdem egész komfortosan érezni magam e tekintetben. J A nyomorultakkal idén sajnos nem tudtam megbirkózni, és majdnem biztos vagyok benne, hogy jövőre sem fog újra terítékre kerülni, de nem akarom kizárni a lehetőséget, hogy egyszer még átrágom magam rajta.

A NOHUN sorozat is robogott tovább, 8 bejegyzés született, aztán pihenőpályára tettem, mivel végére értem az 1800-as évek lefordítatlan műveinek, és nem akartam túlzottan előreszaladni.

A NOHUN sorozat helyett találtam ki ideiglenesen a Megfőzöm a könyvet sorozatot, ami egyelőre három részt élt meg, és valószínűleg nem is fog többet. Át kellett ugyanis értékelnem a dolgot, mivel a konyhában való tevékenykedés alapvetően nem áll hozzám túl közel. Mindhárom bejegyzésnél erősen igénybe vettem a férjem képességeit. És bár mindig biztosít róla, hogy nagyon szívesen segít, ez az én projektem, és olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni a blogon, amiket én csinálok. (Vagy talán ha olyan izgi ételeket találok, mint például az ánizskenyér, akkor visszatér a sorozat egy-egy különkiadás erejéig.)

Idén is voltak tag-ek, elmélkedések, különféle – természetesen könyvekhez kapcsolódó – témákról is írtam. És amit még mindenképp meg szeretnék említeni, egyrészt az Alice Csodaországban című művel átléptem az első százas határt, másrészt pedig idén töltöttem be a harmincat, ami számomra egy fontos mérföldkő volt, és ennek is szenteltem egy bejegyzés.

Egy nagyon fontos, nem teljesen könyves dolgot is elindítottam idén, ez pedig nem más, mint a Kedves naplóm / Journaling program. Ezt mindenképp szeretném jövőre is folytatni.

Ez volt tehát a 2021-es év a blogon, röviden összefoglalva. Most pedig tekintsünk egy kicsit a jövőbe. Ez nem nagyon volt eddig szokásom, mert persze mindig tele vagyok ötletekkel, de hát ki tudja, mit hoz az élet, és mi fog megvalósulni a terveimből. Természetesen szeretnék jövőre is jó sokat olvasni, és a Journaling programot, ahogy azt már fentebb említettem, folytatni. Ezek fix tervek, és persze ezeken kívül folyton keringenek bennem ötletek például a blog kinézetével, olvasónaplókkal, különféle idézetes gyűjteményekkel kapcsolatban, de az utóbbi kettőt illetően például még nem találtam meg a megfelelő formátumot. Viszont azt már most biztosan kijelenthetem, hogy kénytelen vagyok az ütemezést illetően némi drasztikus változást eszközölni. Ezt egy kissé fájó szívvel teszem meg, de most úgy érzem, hogy szükségem van erre. Ez egész pontosan két dolgot fog jelenteni. Elsőként azt, hogy a teljes január hónapra még szabadságolom magam, vagyis egész januárban nem lesznek bejegyzések. Valamint az év többi részében is csak kéthetente. Nem akarom magam az idővel stresszelni, és már most látom, hogy az év eleje a munkám szempontjából még mindig nagyon sűrű és bonyolult lesz, úgyhogy minden mást igyekszek most nyugalmasabbra tervezni. Ez pedig fájdalmas lemondásokkal jár, de ezt most meg kell lépnem a saját érdekemben.

Ez természetesen érinti a Journaling programot is, ami nagyon gyorsan hatalmas kedvencemmé vált, de mivel ezt is a könyvekhez kapcsolódóan szeretném továbbvinni, így valószínűleg a kérdések is februártól majd csak kéthetente fognak jönni.

A végére hagytam a legizgalmasabb részt, mégpedig az idei kedvenceimet.

Karakterek szempontjából nem igazán tudnék senkit kiemelni, ami persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem ismerkedtem meg kiváló jellemekkel. Inkább csak azt, hogy voltak már jobbak is. Viszont azt hiszem, lett egy új kedvenc íróm, aki nem más mint George Eliot. Idén két könyvet olvastam el tőle, a Bede Ádámot és A vízimalmot, és összességében mindkettő nagyon tetszett. Még két másik könyve van a listán, amiket szeretnék jövőre beütemezni, és már most nagyon izgatottan várom őket.

Az idei legjobb olvasmányom viszont egy harmadik mű, Anne Bronte Wildfell asszonya című regénye. Koránt sem egy szívderítő történet, viszont tekintetbe véve a kort, amelyben született, zseniális. És azt hiszem, összességében Helen Huntingdon teljes joggal beléphet az erős nők klubjába.

Kicsit hosszúra nyúlt ez az évértékelő, de nem bánom, mert ez azt jelenti, hogy sok említésre méltó dolog történt 2021-ben. Bízom benne, hogy ez 2022-re is igaz lesz majd. Én legalábbis ezen fogok dolgozni. Apropó munka, ilyenkor év végén minden földi jót szoktunk kívánni a másiknak. Ezt a szokást én most szeretném megtörni, és inkább sok-sok energiát és lelkesedést kívánok neked, kedves Olvasó, ahhoz, hogy minden jövő évi tervedet meg tudd valósítani. (Mert nem elég csak kívánni, dolgozni is kell érte. Ez is valami, amit még tanulnom kell.)

A jövő évben pedig elsőként február 2-án fogunk találkozni, amikor is a Jáva gazdag és éhezik című műről hozom majd el a gondolataimat.

Adventkor lassuljunk le... vidéken

Elérkezett az advent, ami szerintem az év egyik legszebb időszaka. És bár nekem sajnos idén sincs időm igazán lelassulni, tekintve, hogy ismét új munkahelyen kezdtem dolgozni… J (ezennel most már komolyan hivatásos álláshalmozó lettem J), de azért javasolni még javasolhatom ezt másoknak. J Szóval szerintem lassuljatok le. Gondoljátok végig, mi történt veletek 2021-ben, vonjátok le a tanulságokat, és ezek alapján tervezzétek 2022-t (már amennyire lehet ezekben a változékony időkben tervezni…). És persze olvassatok, mert az például remekül lelassít.

Emlékeim szerint többször is említettem már, hogy faluról származom. Gyerekként sosem értékeltem a falusi életformát. Bezzeg most sokszor visszasírom! Félreértés ne essék, egyáltalán nem akarom én itt idealizálni a falusi életet. Mert mind minden másnak, annak is megvannak a hátrányai. És az előnyei is. Az, hogy nem érhetsz el mindent azonnal, türelemre tanít, meg arra, hogy partnerként kezeld a természetet.

Ha pedig valaki velem együtt szívesen térne vissza, vagy ismerkedne meg ezzel az életformával, annak a következő könyveket tudom ajánlani:

A Zöld Henrik főhőse ugyan városban él, de hosszabb időszakokat tölt vidéki rokonainál, ahol egyértelműen kiderül számára, hogy falun élni nem is unalmas, hiszen itt ismerkedik meg az első szerelmével.

George Eliotnak eddig két könyvét olvastam, és mindkettő tökéletesen passzol is ide. A vízimalomban ugyan inkább a szereplők jellemén van a hangsúly, a Bede Ádám viszont tökéletes választás lehet. Van ott szó többek közt földművelésről, állattartásról, sajtkészítésről, és még egy ünnepségre is bekukkanthatunk.

Elisabeth Gaskell Cranfordja pedig egyenesen a vidéki élet esszenciája. Itt a cselekmény teljességgel elhanyagolható, a hangsúly azon van, milyen körülmények között élnek a falusiak, és milyen „nagyon fontos” napi elfoglaltságaik vannak. J

Végezetül pedig, bár nem teljesen illik a sorba, de mindenképp meg kell említenem Thoreau Waldenjét. Itt az író két évi remeteségéről olvashatunk, amikor is magányosan élt egy kunyhóban a Walden tó partján. Ez tehát egy speciális eset, viszont a lelassulást keresőknek tökéletes olvasmány lehet, például részletesen megismerkedhetnek a tó és környékének élővilágával.

A fentebb említett könyvek cselekménye összességében ugyan nem túl szívderítő, de a vidéki élet bemutatásában mind jeleskednek. Szerintem tökéletesen hozzák azt a hangulatot, amire én például kellemesen bizsergető nosztalgiával gondolok mindig. Hogy az emberek szorosabb kapcsolatot tartottak fenn egymással és a természettel is. Nagyra értékelték a természetet, nem pedig csak egy helynek tekintették, ahol élnek. Egyszerűen rá voltak kényszerítve, hogy szimbiózisban éljenek az életterükkel, mégsem tűnt úgy, hogy ők ezt kényszernek érzik. És nem rohantak sehova. Mindennek megvolt a maga ideje. És nem vágytak mindig egyre többre, csak egy egyszerű, békés, nyugodt életre. Ha pedig mi magunk is erre törekszünk, boldogabbak lehetünk.

Mit jelent számodra az advent?

Le a maximalizmussal! Avagy mit olvastam az utóbbi hetekben...

Némileg rendhagyó bejegyzés következik…

Kerülgettem már egy ideje a forró kását, aztán végre úgy döntöttem, hogy belevágok. Victor Hugo eme nagy becsű művét én egyszer már olvastam, és mindig büszke is voltam magamra, hogy viszonylag fiatalon megbirkóztam egy ekkora monstrummal.

Két dologra emlékeztem határozottan a korábbi olvasásból. Az első, hogy a cselekmény egyszerűen csodálatos. A második pedig, hogy tele van a könyv jelentéktelen dolgok végtelenül részletes leírásával. Valamint rengeteg korabeli személyt és eseményt megnevez Hugo, aminek szerintem már az ég világon semmi jelentősége nincs.

Nos, ez a két véglet viaskodott most is. Elmerülni a címben megnevezett nyomorultak, vagyis Jean Valjean, Fantine, Cosette, Marius életében egyszerre volt fájdalmas és gyönyörű. Gyönyörű volt az élni akarásuk, a hitük, a ragaszkodásuk, az önfeláldozásuk. És fájdalmas volt szembesülni vele, mi mindent kellett feláldozniuk ezekért a gyönyörűségekért. Fájdalmas volt látni, hogy Jean Valjean és Fantine esetében egy-egy ballépés mekkora mértékben tehet tönkre egy emberi életet. Fájdalmas volt látni, hogy alig-alig vagy semennyire sem akadt lehetőség ebben a földi életben ezeknek a ballépéseknek a kijavítására.

Merem állítani, hogy könyvön még nem sírtam annyit, mint A nyomorultakon, és nincs annál fájdalmasabban gyönyörű történet, mint Jean Valjean élete. Tényleg egyszerre széttépi és a darabokból újra összerakja minden jó érzésű olvasó szívét ez a sztori. És mindezt jó sokszor egymás után megteszi. Egy igazi érzelmi hullámvasút, tele feloldhatatlan(nak tűnő) dilemmákkal. És azt is határozottan kijelentem itt, hogy mindenkinek érdemes lenne megismerkedni a főszereplők történetével.

És akkor most sajnos jön egy óriási de. Ez alkalommal ugyanis már nem hajtott a vágy, hogy elmondhassam, elolvastam A nyomorultakat, és egy igen korai ponton azt vettem észre, hogy nem esik jól átrágni magam Hugo jegyzetein, véleményén, és azokon a személyeken, helyeken és eseményeken, amiket ő fontosnak ítélt, de 2021-ben a mezei olvasónak már nem az. De persze nem adtam fel ilyen könnyen, nyüstöltem tovább. Csakhogy esténként, amikor lett volna időm olvasni, azt vettem észre, hogy inkább bármi mást csinálok, csak ne kelljen A nyomorultakat kézbe vennem. Amikor pedig mégis rászántam magam az olvasására, oldalakat lapoztam át olvasatlanul, mert egyszerűen nem volt se kedvem, se türelmem hozzá. Ennek köszönhetően pedig néhány heti küzdelem után úgy döntöttem, hogy félbehagyom a könyvet.

Úgy gondolom, Hugo túl sok mindent akart egyszerre belesűríteni ebbe a könyvbe. Mindent, ami csak eszébe jutott, és amit ő fontosnak talált, azt leírta. Valamint kitalálta a világ egyik legszebb és legszívszorítóbb történetét, de eltemette egy csomó jelentéktelen és felesleges szöveg közé. Ember legyen a talpán, akinek ezt van türelme kiásni. Pedig megérné, de közben meg valahol mégsem.

Ritkán mondok ilyet, de most úgy érzem, aki meg akar ismerkedni a történettel, az inkább nézze meg valamelyik filmfeldolgozást vagy színdarabot. Mert ezen a könyvön rágódni őrültség. Komolyan, fáj ezt mondanom, de összességében ez a könyv nem jó, és egyáltalán nem a XXI. századi embernek való.

Nem mondom, hogy végül nem fogom teljesen újraolvasni, mert mivel egyszer már sikerült, ezért ezt a félbehagyást most egy kicsit mégis kudarcnak élem meg. De ez biztosan nem a közeljövőben fog megtörténni.

Könnyen hagysz félbe könyvet, ha nem tetszik?

Megfőzöm a könyvet #3 | Moby Dick

A Moby Dickben felbukkan egy különös kifejezés, az oly-cooks. Fogalmam sem volt, hogy mi ez, de felkeltette az érdeklődésem, mert nem lett lefordítva; így, angolul szerepelt a magyar szövegben. Kicsit kutatgatnom kellett, hogy mi ez, de a végére jártam a dolognak, és kiderült, hogy ez egy olyan étel, jobban mondva édesség, amit én nagyon szeretek. Ez pedig nem más, mint a (szalagos) fánk, más néven pampuska. (Amit én egyébként pampuszka néven ismerek, de ez már mellékes. J) Ezt fogjuk ma elkészíteni.

Rögtön az elején javasolnám a két személyes háztartásoknak, hogy a receptben található mennyiségeket legalább felezzék, különben akár egy komplett települést el tudnak majd látni fánkkal. J

Elsőként tehát a hozzávalók:

500 g liszt

300 ml tej

40 g élesztő

50 g cukor

5 db tojás sárgája

60 g vaj

egy csipet só

olaj a sütéshez

100 ml tejet felmelegítünk, belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot, és mindezt felfuttatjuk. A lisztet egy tálba öntjük, a közepébe mélyedést készítünk, oda öntjük az élesztős tejet, a tojások sárgáját, a vajat, a csipet sót és a maradék tejet. Az egészből lágy tésztát keverünk, majd meleg helyen addig kelesztjük, míg a duplájára nő.

A megkelt tésztát ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, és tetszés szerint különféle méretű tallérokat szaggatunk belőle.

Mi először ilyen nagyokat csináltunk, de ezek kisütve tényleg hatalmasak lettek, úgyhogy aztán lekicsinyítettük őket. J J

Bőséges olajat forrósítunk, és kisütjük a fánkokat. Itt is tetszés szerint lehet mélyedést csinálni a közepébe, vagy akár teljesen át is lehet lyukasztani, kinek hogy tetszik.

Abszolút meg tudom érteni, hogy a fánk már régen is népszerű étel volt, mivel nem kellenek hozzá bonyolult összetevők, és az elkészítése is viszonylag egyszerű. (Bár én magam mindig tartok azoktól a receptektől, amiben élesztő van. Én személy szerint Murphy megtestesítője vagyok a konyhában, vagyis amit el lehet rontani, azt nekem sikerül is elrontani általában, ezért én többnyire egyedül olyan recepteket készítek el, ahol tényleg csak össze kell keverni a hozzávalókat. J J)

Ha olyan nagy méretűre hagyjátok, mint amilyenre mi csináltuk az elején, akkor egy darab fánkkal gyakorlatilag le is lehet tudni a reggelit, utána pedig lehet tovább hajszolni azt a fránya bálnát. J

Mit jelent számodra az egészséges étkezés?

Görbe tükör | Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

 

Utolsó kiadás: 2021, Helikon

Tolsztoj eme rövidke művét a MEK-ről szereztem be, ide kattintva ti is letölthetitek ingyenesen és legálisan. De mielőtt ezt megtennétek, kötelességemnek érzem figyelmeztetni titeket, hogy ez valószínűleg nem lesz a kedvenc könyvetek.

A Feljegyzések az egérlyukból névtelen főhőse az életnek arról az aspektusáról ír, amit akkor fedezhetünk fel, amikor rossz passzban vagyunk. Sopánkodik, szidja a rendszert, szidja az embereket, szidja saját magát, szidja a munkáját, szidja az életet, szidja a sorsot. Némileg depressziós szegénykém.

Ezen kívül végtelenül átlagos, ami őt nagyon zavarja. De hogy ezt kiküszöbölje, a lehető legrosszabb eszközhöz, a füllentéshez nyúl.

Továbbá szeretethiányos is, ami miatt igen kínos szituációkba keveredik. Például meghívatja magát egy baráti ebédre, amin tényleg barátok vesznek részt, csak épp nem az ő barátai, mert neki olyanok egyszerűen nincsenek.

Mindezek ellenére viszont időnként nagyon is átlát a szitán, és komoly alapigazságokat fedez fel, és mond ki. Olyan dolgokat, amelyek szerintem igen sokunkra jellemzőek, viszont amiket csak igen kevesen vallanak be saját maguknak, mert kínosak. Például, hogy sokszor saját magunk szabotáljuk magunkat a céljaink elérésében. Hogy erélyességgel leplezzük a félelmünket. Hogy bármennyire is az ellenkezőjét állítjuk, igenis hatással van ránk mások véleménye rólunk. Nem kellemes belenézni a görbe tükörbe, pedig sokszor hasznunkra válna.

Mindazonáltal bármennyi jót is találtam ebben a könyvben, azok csak morzsák voltak, amelyeket úgy kellett összekapargatni. Összességében nehéz, komplikált, zagyva és már-már értelmezhetetlen volt. Ha én lennék a könyv főszereplője, azt mondanám, Tolsztoj bizonyára nagy író volt kérem szépen, én ezt a címet nem vagyok hivatott elvitatni tőle, de ez a valami igencsak szar volt. Ezután persze sűrű bocsánatokat kérnék a véleményem durvasága miatt, de attól még maga a vélemény nem változna.

Utalás történik Rousseau Vallomások című művére.

Milyen szerepet játszik az életedben a hazugság?

„De hát az ember annyira rajong a rendszerezésért és az elvont következtetésért, hogy képes szántszándékkal eltorzítani az igazságot, képes behunyni a szemét, befogni a fülét, csak azért, hogy igazolja a saját logikáját.”

„Vajon nem azért szereti-e a rombolást meg a káoszt (hisz vitathatatlan, hogy néha nagyon szereti, ez már így van), mert ösztönösen fél attól, hogy eléri célját…?”

„Az élet még bánatban is szép, jó a világon élni, akárhogy él is az ember.”

„…az ember csak a baját szereti számon tartani, a boldogságát nem tartja számon.”

„Az ördög tudja, mi mindent csinálhat a megszokás az emberből.”

„…a nő számára a szerelem a feltámadás, a menekvés bármiféle pusztító veszélytől, az újjászületés, és hogy ezt nem adhatja meg neki semmi más.”

„Csend volt, hullt a hó, csaknem függőlegesen esett, dunnát terített a járdára, a kihalt utcára.”

Generációs azonosságok | Ivan Szergejevics Turgenyev: Apák és fiúk

Utolsó kiadás: 2019, Helikon

Ismét orosz vizekre eveztem, és ismerkedni kezdtem Turgenyev munkásságával. Akik követnek Instagramon, azok már láthatták, hogy én épp a legfrissebb kiadást szereztem be, aminek a borítója egyszerűen gyönyörű. Mondjuk azt hozzá kell tennem, hogy nagyon nem kapcsolódik a könyv tartalmához. Illetve inkább semennyire, ellenben nagyon szép.

A történetről viszont már kevésbé tudok pozitívan nyilatkozni. Két főszereplőnk Bazarov és Kirszanov utazgatnak néhány hétig. Eközben megismerjük a családjaikat és néhány ismerősüket, és a fiúk életfelfogását.

Bazarov saját bevallása szerint nihilista, de szerintem inkább csak egy lusta idióta. Ha szépen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy Anyegin továbbfejlesztett változata, a felesleges ember mintapéldánya. Halvány gőze nincs a világról, és hogy mit kezdjen benne. Dacból vagy szimpla idiótaságból mindent elutasít, ami talán egy tizenhárom évesnél nem túl meglepő, de mivel Bazarov szülők nélkül kocsizgatott keresztül-kasul Oroszországban, az volt a benyomásom, hogy némileg idősebb. Hogy Kirszanov mit láthatott benne a megismerkedésükkor, arról fogalmam sincs, de valahogy barátok lettek. Illetve nekem inkább az volt az érzésem, hogy azért bizonyos szinten mégiscsak alá-felérendeltségi viszonyban vannak, mert Bazarov egyértelműen úgy gondolta, hogy Kirszanov felett áll, Kirszanov pedig ezt ellenvetés nélkül elfogadta.

Mindkét szereplő apjával megismerkedünk, és elég egyértelműen látjuk, mekkora szakadék tátong gondolkodás terén a két generáció között. Talán ezt volt hivatott az Apák és fiúk bemutatni, hogy mennyire másképp működnek a szülők és a felnőtt gyerekeik nagyjából minden téren.

Csupán egyetlen egy helyzet van az életben, amiben kortól és (feltehetően) nemtől függetlenül minden generáció azonosan viselkedik. Ez pedig nem más, mint a szerelem. És ez bonyolítja majd itt nekünk a cselekményt.

Az vitathatatlan, hogy a fiatalabb generáció jobban tudja követni a változásokat, és nyitottabb az új dolgokra, míg az idősebbek, bár több tapasztalatuk van, törvényszerűen lemaradnak előbb-utóbb. Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy akárhány éves legyen is az ember, ha Ámor nyila eltalálja, nincs menekvés, mindenki képes a legnagyobb őrültségre. Nem számít a korkülönbség, nem számít a rangkülönbség, és az sem számít, ha a vágy tárgya már elkötelezte magát más irányba.

A történet vége viszont valahogy nem illett az előzményekhez. Az utolsó oldalakon főleg már csak Bazarovról olvashatunk, és történik vele valami, ami számomra teljesen indokolatlannak tűnt. El is kezdtem rögvest elméleteket gyártani arról, hogy mi lehetett Turgenyev szándéka ezzel a lezárással, de nem találtam igazán meggyőző magyarázatot.

Összességében kicsit kacifántos volt ez a történet. Nem volt egy őrült nagy cselekménye, mégis fontos dolgokat mondott el. Viszont elég zavaros lezárást kapott. De mindezektől függetlenül nagyon tetszett Turgenyev stílusa. Bár megvoltak nála is a tipikus, orosz szavak, ugyanakkor az eddig általam olvasott orosz írók közül ő írt a leginkább európaiasan. Van még könyve a listán, a Tavaszi vizeken, kíváncsian várom ezt az újabb találkozást.

Utalás történik az Anyeginre.

Magyar vonatkozása is van a könyvnek: „Éppen hazafelé igyekeztek a kormányzótól, amikor egy négykerekűből hirtelen kiugrott mellettük egy alacsony férfi szlavofiles magyar mentében…”

Maradinak tartod a tőled idősebb generációkat?

„A természet nem katedrális, hanem műhely, amelyben az ember a munkás.”

„Megközelítőleg tudjuk, honnan származnak a testi nyavalyák, az erkölcsi betegségek pedig a rossz nevelésben, abban a sok szemétben gyökereznek, amivel gyerekkorunktól tömik az ember fejét, egyszóval a társadalom rendetlen állapotában. Javítsuk meg a társadalmat, és nem lesz többé betegség.”

„Az a helyzet, hogy az embernek néha üstökön kell ragadnia és ki kell rántania magát, mint retket az ágyásból…”

Halloweeni Teremtmények Book Tag

 

Régen töltöttem már ki tag-et, úgyhogy stílusosan jöjjön most a Halloweeni Teremtmények Book Tag. (Az eredetit itt találjátok. Én néhány pontot kihagytam, mert nem tudtam az angol szójátékot igazán jól lefordítani.)

Boszorkány – egy varázslatos karakter vagy könyv

Rögtön az első ponthoz egy csomót tudnék írni. J Aztán persze lehet, hogy majd a többihez meg nem. J J

Ha szó szerint értelmezzük a kifejezést, az első karakter, aki eszembe jut, az Gandalf.

Átvitt értelemben pedig jöhetne ide A gyűrűk ura, A hobbit, a múlt héten emlegetett Cranford, a Hiúság vására és abból kimondottan William Dobbin, és még sorolhatnám. Szerencsére eddig is rengeteg varázslatos könyvvel ismertetett meg ez a projekt, és ez bizonyára a jövőben is így lesz.

 

Vérfarkas – egy könyv, amely tökéletes éjszakai olvasmány

Itt talán Poe történeteit kellene ajánlgatnom, de nekem azok annyira nem tetszettek, úgyhogy talán inkább a következő pont címében szereplő Frankensteint mondanám. Már ha valaki egy kis borzongásra vágyik éjszaka.

 

Frankenstein – egy könyv, amely sokkolt

A Nyugaton a helyzet változatlan megmutatta nekem, hogy a háború még annál is sokkal, de sokkal ocsmányabb, mint amilyennek az ember alapból gondolja.

 

A gonosz – egy sötét, gonosz karakter

Ó, ezeknek külön bejegyzést is szenteltem már. J Minden gonosz gonosz, de eddig a leggonoszabb gonosz számomra Julien Sorel volt a Vörös és feketéből. Mert ő nem csupán egy gonosz karakter, hanem egy gonosz főszereplő.

 

A Kaszás – egy karakter, akinek nem kellett volna meghalnia

Ezen sokáig gondolkodtam, mert persze találkoztam már egy csomó szomorú halálesettel, de sokszor a halál valahogy illett a könyv alaphangulatához.

Aki aztán végül eszembe jutott, az Hetty Sorrel a Bede Ádámból. Félreértés ne essék, nincs mentség a tettére. De számára talán nagyobb büntetés lett volna életben maradni.

 

Vízköpő – egy karakter, akit mindenáron megvédenél

Erre Eugénie Grandet jelent meg a lelki szemeim előtt, de aztán rájöttem, hogy ő tulajdonképpen nem szorulna védelemre, elég jól feltalálta magát. J

 

Vámpír – egy könyv, ami leszívta az életkedved

Szó szerint ez történt velem az Üvöltő szelek olvasásakor. Éreztem, ahogy távozik a testemből az életerő. Még sosem tapasztaltam ilyet. Nagyon lehangolt, és nem is tudtam végigolvasni.

 

Szellem – egy könyv, ami még mindig kísért

Ez vicces, de ide kapásból a Tristram Shandy úr élete és gondolatai jutott eszembe. Ez pedig azért vicces, mert egyébként ez nem volt életem olvasmánya, viszont volt benne egy szó, a vesszőparipa, amit azóta is gyakran emlegetek itt a blogon. J Szóval abszolút jó értelemben, de tulajdonképpen kísért engem Tristram Shandy. J

 

Démon – egy könyv, ami megijesztett

A Veszedelmes viszonyok. Mert nem volt benne semmi démoni, semmi természetfeletti, nem folyt benne vér, de az a durva behálózás és manipulálás, ami abban a könyvben folyt, valóban megijesztett, és elborzasztott.

 

Múmia – egy könyv, amit örök időkre megőriznél

Nehéz lenne egyetlen egy könyvet kiválasztani. Már csak azért is, mert ugye ízlések és pofonok, ami nekem tetszik, az nem biztos, hogy másnak is tetszene. De még akkor is nehéz választani, ha önző módon csak magamat veszem figyelembe, mert annyi jó könyvvel találkoztam már. Mégis az örök kedvenc számomra a távolról sem tökéletes, mégis szívet tépően gyönyörű Az ifjú Werther szenvedései.

Te ünnepled a Halloweent?

Megfőzöm a könyvet #2 | Cranford / A kisváros

 

Eltelt egy hónap, és már itt is van a legújabb sorozat második része. Bár a cím szerint megfőzöm a könyvet, újra sütni fogunk, méghozzá egy alapdarabot. J

Terítéken nem más lesz, mint Elisabeth Gaskell Cranfordja, amelyben a hölgyek előszeretettel sütögetnek és visznek ajándékba süteményt. Például egy nagy tál Savoy-kekszet, amiről némi nyomozás után kiderült, hogy nem más, mint a babapiskóta. Na már most a babapiskótával én körülbelül úgy voltam, mint városi gyerek a csirkével, hogy az úgy csak jön a boltból, és kész. De tévedtem, kérem szépen, mert a babapiskótát házilag is el lehet készíteni. (Az más kérdés, hogy komoly felszerelés kell hozzá, de erről majd később… J)

Hozzávalók:

2 db tojássárgája

3 db tojásfehérje

120 g cukor

10 g vaníliás cukor

150 g liszt

1 tk keményítő

1 csipet só

1 csapott tk sütőpor

A fő feladatra, mármint a babapiskóta tényleges elkészítésére ismét a férjemet kértem meg. Segítőkész feleségként előre szóltam neki, hogy a recept szerint kell bele keményítő, amit mi nem tartunk otthon. Ő hősiesen el is ment a boltba, beszerezte azt az óriási méretű keményítőt, amit a képen is láthattok (középen a nagy doboz), ugyanis nem volt kisebb kiszerelés. Na most, ahogy azt már fentebb is olvashattátok, a recept szerint egy teáskanál keményítő kell, tehát hogy a maradékot mibe fogjuk elhasználni, arról még fogalmam sincs. Remélem, a keményítő sokáig eláll. J J J

A megadott cukormennyiséget meg kell felezni, az egyik feléhez mennek a tojássárgáják, a másikhoz a tojásfehérjék. (Ez egy elég pocsék recept egyébként, mivel összesen három tojás kell hozzá, de csak két sárgája. A férjem azonban roppant leleményes volt, mert a harmadik sárgáját eltette a másnapi rántott hús panírozásához.) A tojásokat a cukorral habosra kell verni. (Ami azért jó, mert erről jó kis képeket lehet csinálni. :))

A többi hozzávalót, vagyis a lisztet, a sót, a sütőport, a vaníliás cukrot és a keményítőt össze kell keverni, majd ezt a keveréket meg a felvert tojássárgáját is bele kell óvatosan keverni a tojásfehérje-habba.

Ezután jött az érdekes rész, legalábbis a mi számunkra, a recept szerint ugyanis habzsákba kellett volna tölteni a keveréket, ami nekünk nincs. Nos, a férjem nyolc generációra visszamenőleg elküldte a felmenőimet a búbánatba… J J Aztán persze feltalálta magát, és beletette egy sima nylonzacsiba. De mivel az nem olyan merev, mint a habzsák, ezért formázni nem igazán sikerült vele. Ezért lettek a mi babapiskótáink egy kicsit… maradjunk annyiban, hogy lerí róluk, hogy ezek nem boltiak. J J

A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe kell nyomni, aztán mehet az egész a sütőbe, és 175 fokon 20-25 percig kell sütni.

A habzsákos incidenstől eltekintve az eredmény kifogástalan lett, mármint legalábbis ízre és állagra. És a legjobb, hogy hetekig meg is tartja az ízét és az állagát, úgyhogy sokáig lehet élvezni a házi babapiskótát. Aztán lehet belőle tiramisut készíteni, vagy mellé valami öntetet. De magában fogyasztva is kiváló. Ha sikerül szépen megformázni, egy tálra elrendezve tökéletes dísze lehet a nappalinak. És a kandalló mellett, összeülve a barátokkal, egy tea kíséretében el is lehet majszolgatni egyet-egyet.

Milyen kapcsolatban vagy a szomszédaiddal?