Előismeretek egy könyv értelmezéséhez

Ismét egy nem könyves bejegyzés következik, ugyanakkor úgy érzem, fontos erről írnom. Ugyanis majd minden egyes könyvnél elgondolkodtam eddig, vajon fontos-e ismerni az adott időszakot és helyet, amelyben az író alkotott, a könyv megértéséhez. Vagy egyáltalán kell-e bármilyen előismerettel rendelkeznünk egyes regények értelmezéséhez?

A magam részéről a következőkre jutottam. Sokat adhat hozzá az értelmezéshez vagy akár a szórakozásunkhoz is, ha rendelkezünk bizonyos előismeretekkel a könyvről és az íróról. Feltétlenül ide sorolnám az életrajzi ihletésű könyveket (pl. Az ifjú Werther szenvedései). Ha tudunk valamit a könyv keletkezésének történetéről, az is jól jöhet időnként (pl. Vörös és fekete).

Azután jó, ha rendelkezünk némi kulturális előismerettel, ha az adott könyv merőben más kulturális közegből származik, mint mi (pl. Gendzsi regénye, A skarlát betű), hogy megértsük a szereplők tetteit, döntéseit.

Másfajta, de ugyancsak kulturális előismeret szükséges az olyan könyvekhez, ahol az író előszeretettel hivatkozik mondákra, mitológiai történetekre, réges-rég történt, igaz sem volt dolgokra (pl. A lusiadák). Néha szinte nem is lehet értelmezni a szöveget ezen előismeretek nélkül. Persze ennek megkönnyítésére találták ki a könyv végi jegyzeteket, de őszintén szólva nekem sokszor nincs kedvem megszakítani a történet folyását azzal, hogy hátralapozok. (Pláne ha minden második mondat után hátra kéne lapoznom.)

Aztán nem árt, ha vannak történelmi előismereteink, ha olyan könyvet olvasunk, amelyben valós történelmi események is szerepelnek (pl. A kalandos Simplicissimus).

Szerencsére persze vannak olyan művek, amelyekbe a szükséges ismeretek fondorlatos módon bele vannak építve, hogy megkönnyítsék az olvasó dolgát (vagy hogy növeljék az oldalszámot, pl. Az ártatlanság kora).

Van aztán két helyzet, amelyben igen fontosak bizonyos előismeretek. Ide sorolom én az adott kor (vagy az adott korban jelen lévő egy bizonyos jelenség) kritizálásaként született műveket (pl. Az orr). Továbbá az adott könyv irodalomban betöltött szerepének megítéléséhez is szükséges lehet, hogy rendelkezzünk előzetes információkkal (pl. a felvilágosodás íróinak könyvei vagy az új műfajok első képviselői). De e két esetben én úgy vagyok vele, hogy ezeket a könyveket olvassák azok, akiket az adott kor, jelenség vagy irodalomban betöltött szerep érdekel.

MERT véleményem szerint egy jó könyv ismérve, hogy akármilyen előismeret NÉLKÜL is tud szórakoztatni és/vagy tanítani valami újat. Egyik is jó, másik is jó, de ha mindkét dolog megvalósul, az a legjobb. És az, hogy ezen felül még vannak további rétegei is a történetnek, csak egy PLUSZ értéket kellene, hogy jelentsen. És persze ez nagyon fontos, én magam is szeretek egy-egy történetet boncolgatni, lebontani, mint egy hagymát, de feltétlenül csak a saját értelmezésemben. Nem tartom pozitívnak, ha lexikonokat kell átnyálaznom, hogy megértsem, mit is akar mondani egy történet.

Régóta forgattam már a fejemben, hogy erről írok, de a végső lökést egy interjú adta meg. A Könyvhét című folyóirat 2018/3. számában olvastam egy interjút Horváth Viktorral, akit legújabb regénye, a Möbion kapcsán kérdezgették. És ebben a beszélgetésben elhangzottak dolgok, amelyekkel magam is mélyen egyetértek:

„A szerzőnek ne legyenek szándékai. (…) Más szavakkal: a szerző ne akarjon semmit, hanem hagyja, hogy a munkája megmozduljon, tanuljon meg örülni ennek, tanuljon meg a munkájával együttműködni. (…) A szerző ne értelmezze az irományát… Komponálja a művét olyanra, hogy élményt adjon. Az a művészet, ami értelmezés nélkül is megél, de mellesleg még az értelmezést is elviseli; a többféle – esetleg egymással ellenkező – értelmezések pedig erősítik. És ha valaki mindenképpen értelmezést akar, akkor szórakozzon vele maga. …az értelmezés valóban lehet szórakozás, szabadság, játék, kaland.”

A teljes interjú itt olvasható.

100 books poster unboxing :)

Következzen most az általam már nagggyyyon várt unboxing bejegyzés. Ugye két héttel ezelőtt már tettem fel egy beharangozó képet a Facebookra, és most végre eljött az idő, hogy kibontsam ezt a csodát.

A posztert ajándékba kaptam az egyik barátnőmtől, úgyhogy fogalmam sincs, eredetileg honnan van. De ha valakit érdekel, szívesen megkérdezem. Használatánál angolul tudók előnyben. ;) Ugyanis ez nem csak egy egyszerű kép. A 100 könyv mindegyikéhez tartozik egy kis ábra, amelyeket védőréteg fed. Ha elolvastad az adott könyvet, akkor megjutalmazhatod magad azzal, hogy lekaparod ezt a védőréteget, és akkor előtűnik az ábra, amely szervesen kapcsolódik a történethez.

A dobozon lévő leírás szerint a készítők a legszebben megírt művekből válogattak össze százat. Ha ezt a száz könyvet elolvassuk, új világokat, valódi kincseket fedezhetünk fel, sírhatunk vagy épp nevethetünk. Valamint azt kívánják, hogy ez az összeállítás emlékeztessen minket a kreativitásra és azokra a nagyszerű írókra, akik megalkották ezeket a regényeket.

Nekem így első körben 9 kis ábrát sikerült lekaparnom (ami azért mélyen belül kicsit elszomorított, mert azt hittem, meglesz legalább a 10). Ezek közül a következők vannak rajta az 1001-es listán is:

MaryWollstonecraft Shelley: Frankenstein

Victor Hugo: A nyomorultak (ez még újraolvasásra vár)

JonathanSwift: Gulliver utazásai

J.R.R.Tolkien: A gyűrűk ura

Jane Austen: Büszkeség és balítélet (ez is újraolvasásra vár)

CharlotteBronte: Jane Eyre

Továbbá lekapartam még Agatha Christie Gyilkosság az Orient-expresszenjét, J.K. Rowling Harry Potter sorozatát és Helen Fielding Bridget Jones naplóját.

A legtöbb kis kép tényleg egy meghatározó dolgot ragadott ki a könyvekből. De mondjuk a Frankensteinhez tartozó vasvillával és A nyomorultakhoz tartozó zászlókkal nem voltam teljesen kibékülve (meg a Harry Potterhez tartozó képpel sem).

Ahogy nézegettem, rengeteg könyv rajta van az 1001-es listán is. Viszont olyan könyveket is találtam néhányat, amelyekről még életemben nem hallottam, nem is tudom, mi a magyar címük. Nem szeretném kilistázni az összes könyvet, mert akkor oda a meglepetés varázsa. Azért ha a továbbiakban olyan könyvet olvasok, ami rajta van a poszteren, mindig csinálok majd egy képet a lekapart kis ábráról. J

Mivel nagyon szeretem a sorsjegyeket, na meg a könyveket, meg az ilyen-olyan listákat, így nagyon-nagyon örültem ennek az ajándéknak. Viszont egyelőre visszakerült a poszter a tokjába. Szeretnék majd venni hozzá egy keretet, és akkor mehet a falra, valahova az íróasztal közelébe. J

Halloweeni ajánló

Mivel idén pont szerdára esik október 31-e, így most hozok nektek egy halloweeni bejegyzést. Semmi extra, csupán rápillantottam az eddig olvasott könyveimre (természetesen a listáról), és kigyűjtöttem nektek a hátborzongató történeteket.

Szóval, aki nem tudná esetleg, hogy mit olvasson (vagy nézzen) ezen a rém jó napon J, annak én a következőket tudom ajánlani:

Elsőként Poe két novelláját, A kút és az ingát, valamint Az Usher-ház pusztulását. Összességében ezek nekem nem annyira nyerték el a tetszésemet, egyiknél sem voltam kibékülve a végkifejlettel. De tudom, hogy sokan szeretik Poe munkásságát. És azt azért el kell ismernem, hogy a kezdeti borzongató hangulat megteremtéséhez nagyon értett Poe.

Következőként említeném Mary Wollstonecraft Shelley Frankensteinjét, amit szerintem így vagy úgy, de valamilyen módon mindenki ismer, mert elég gazdag az utóélete a történetnek. Habár maga a könyv nem igazán félelmetes, vagy legalábbis nem úgy, ahogy azt mondjuk én vártam tőle, a hangulata (és a mondanivalója is) kétségtelenül vérfagyasztó.

Valamint itt ragadnám meg az alkalmat, hogy ajánljam a Frankenstein feldolgozások közül a személyes kedvencemet, a Van Helsinget. Ugyan nem a lény áll a film középpontjában, de mindenesetre szerepel benne, és ez egy olyan film, ami izgalmas, és gyenge idegzetűek számára is fogyasztható mennyiségű félelmetes elemet tartalmaz. J

Utolsó előtti műként jöjjön Az otrantói várkastély, melyet a Kalandos históriák című könyv tartalmaz. Ezt nem túl egyszerű beszerezni, de szerintem mindenképpen megéri. Rövid történet, pörögnek az események, és a rémregények ősapjaként van egyfajta különleges, misztikus hangulata.

Az utolsó választottam pedig Matthew Lewistól A szerzetes. Ennek a könyvnek igazán nincs túl sok köze a rémtörténetekhez. Viszont ennek is van egy jól megfogható, különös, borzongató hangulata, ami nagyon mélyen megragadt bennem. Ugyanis mikor elkezdtem gondolkodni ezen a bejegyzésen, ez volt az első könyv, ami beugrott.

Nekem a Halloween egyébként nem feltétlenül a félelemről és a horrorisztikus dolgokról szól, hanem valami megfoghatatlan, túlvilági dologról, amellyel egyelőre még csak ismerkedem, de nagyon érdekel. J

Viszont a fentieknek kicsit ellentmondva J nagyon szeretek Halloweenkor krimiket olvasni/nézni. Illetve konkrétan Agatha Christie történeteit szeretem ilyenkor olvasni/nézni. Neki ugye Az Ackroyd-gyilkosság című műve szerepel az 1001-es listán, ami egyébként szerintem egy különleges történet az életművében, tehát mindenképp csak ajánlani tudom. De van például egy novelláskötete (A vád tanúja címmel, ebből a könyvből nekem két példányom is van, aki szeretné, szívesen megajándékozom eggyel), amely inkább misztikus történeteket tartalmaz, illetve van egy története, ami pedig konkrétan Halloween napján kezdődik (Halloween és halál vagy Ellopott gyilkosság címen jelent meg).

E.T.A. Hoffmann: Murr kandúr életszemlélete

Soron következő könyvünk E.T.A. Hoffmanntól a Murr kandúr életszemlélete, valamint Johannes Kreisler karmester töredékes életrajza. A 434 oldalas könyv két kötetet foglal magában. Mindkét kötet két-két további szakaszra oszlik, melyek többé-kevésbé egy-egy életszakaszt mutatnak be Murr életére vonatkozóan.

A könyv címe tulajdonképpen meg is adja a témát, valóban egy macska életrajzáról van szó. A karmester csak úgy keveredik bele ebbe a dologba, hogy az ő életrajzának lapjaira írja Murr a sajátját. Ezért a történet kezdetén, a szerkesztői előszóban felhívják az olvasó figyelmét, hogy kis rövidítésekkel lesz jelezve, mikor kiről olvashatunk épp. (Mintha egyébként nem derülne ki… De azért vicces, mert a karmester részleteit s.p. – selejtpapír – rövidítéssel jelzik.)

Sajnos sehogysem tudtam lekaparni az akciós matricát a borítóról... :(

Murr életrajza kronológiai sorrendben követi az eseményeket, kezdve a születésétől eljutunk egészen a felnőtt koráig. És mivel egy macska önéletrajzáról van szó, sejthető, hogy akkor ez valamiféle kifigurázása lesz az emberi létnek. És ilyen vonatkozásában egyébként szórakoztató lehetne ez a könyv. Tényleg végigveszi életének főbb fázisait, amelyeket meghatározónak gondol. Nagy hangsúlyt fektet a tanulmányaira, valamint arra, hogy milyen társaságokba keveredett, és ezek milyen hatással voltak a gondolkodására, világlátására. Mindezeket pedig nagy-nagy önbizalommal írja le, ebből pedig sokszor igen mulatságos dolgok keverednek ki. És igen, hölgyeim és uraim, még mindig egy macskáról beszélünk.

Mellette viszont ott van Kreisler karmester életrajza, amiről ugyan már a címben megtudjuk, hogy töredékes, de nem ez az egyetlen seb, amiből vérzik. A legnagyobb baj vele véleményem szerint az, hogy inkább tekinthetjük Ábrahám mester életrajzának, mert róla sokkal többet megtudunk, mint Kreislerről. Ő egyébként tanítója és pártfogója volt Kreislernek. A másik baj pedig, hogy Murr részeivel összehasonlítva kevésbé szórakoztató és érdekes. Kreislernél éppen akkor jutnánk el az érdekfeszítő részekhez, amikor a könyv váratlanul véget ér. Amire sajnos egy szavunk sem lehet, Hoffmann bizonyára tervezte a folytatást, erre célzásokat is találunk a történet végén, de időközben elhalálozott.

A védőborító alatt

Hogy miért ezt a megoldást választotta Hoffmann, arról fogalmam sincs. Nem igazán értettem, miért erőltette bele a könyvbe a Kreisler-életrajzot. Ugyanis szerintem a két külön történetet nem igazán lehet párhuzamba állítani. Azon kívül, hogy mindketten művészek – Murr verseket ír (bár én őt inkább a tudósok közé sorolnám), Kreisler pedig ugyebár zenét szerez – sok hasonlóság nincs köztük. És az sem segít sokat a dolgon, hogy Kreisler életének inkább csak egy bizonyos időszakát ismerjük meg. Még pedig vélhetően azt a részét, amikor először igazán szerelembe esik. Ez adhatna okot némi izgalomra, de sajnos a történet véget ér, mielőtt a férfi igazán a nő meghódítására indulhatna.

Kutakodásaim során aztán igen hamar kiderítettem, hogy ez a Kreisler Hoffmann más műveiben is szerepel, és feltehetően az író önmagát azonosította vele. De ez az információ nem adott számomra túl sokat a megértéshez. Szimpla olvasóként sokkal jobban élveztem volna ezt a könyvet, ha csupán Murr kandúr életszemléleteivel ismertet meg. Az tényleg szórakoztató volt, abszolút érezni lehetett az iróniát benne, és érdekesen írt olyan témákról, amik engem is foglalkoztatnak. Ilyen volt például az, amikor arról értekezett (több helyen is), milyen különbségek vannak a tudósok/művészek és a hétköznapi, világban jártas emberek között. Vagy például több konkrét eseten keresztül is megfigyelhetjük, hogy a tudóst/művészt a fejletlen szociális képességei miatt milyen könnyű befolyásolni, és belevinni a rosszba.

Azért Kreisler becsületére azt meg kell mondani, az ő felében is volt egy érdekes rész, mégpedig az, amikor arról beszélt, hogyan szól bele a hatalom, a politika a művészetbe.

Összességében sajnos én nem találtam túl jónak ezt a könyvet. A Kreisler-életrajz egyértelműen eltörpül a Murr-önéletrajz mellett mind történetileg, mind stílusban. Talán jó kontraszt lehetett volna, de ahhoz túl nagy volt a különbség, feleslegesnek éreztem, számomra csak rontott a könyvön. Ez egy szuper paródia lehetett volna, de a Kreisler részek sajnos elég hosszúak voltak ahhoz, hogy élvezhetetlenné tegyék a Murr részeket. Nekem túl töredékes volt, amivel önmagában valószínűleg nem lett volna baj, de mivel az egyik szálat én teljesen élvezhetetlennek és értelmetlennek találtam, így a könyvet egészében tekintve sajnos nem tudok pozitívan nyilatkozni róla.

• Említésre kerül az Érzelmes utazás, az 1001 éjszaka meséi, a Vallomások, a Mindenmindegy Jakab és a Don Quijote

„Ki tudná megmondani, kinek van csak sejtelme is róla, hol a határa az állatok értelmi képességének? Ha a Természetben ez vagy az – vagy inkább minden – kifürkészhetetlen számunkra, nyomban a kezünk ügyébe akad valami elnevezés; balga, iskolás bölcsességünkkel kérkedünk, holott az nem ér messzebb az orrunknál. Így intéztük el az állatok gyakran oly csodálatos módon megnyilvánuló szellemi képességeit is az ösztön megjelöléssel.”

„A törekvő ifjú keblében, akit szorongó kételyek gyötörnek,vajon van-e elég lelkiereje, felbuzdul a bátorság, ha azt olvassa, hogy kisfiú korában a nagy ember is katonásdit játszott, mértéktelenül torkoskodott, s néhanapján el is fenekelték, mert lusta volt, neveletlen és faragatlan.”

„Vad, tébolyult vágy tör fel bennem gyakran valami után, amit szüntelen hajszában keresek saját magamon kívül, pedig a lelkemben rejlik; valami homályos titok ez, a legszentebb megnyugvás édenkertjéről szőtt kusza, rejtélyes álom, nevet még maga az álom sem adhat neki, csak sejtheti, és ez a sejtelem tantaluszi kínokkal gyötör.”

„Okozhatna-e bármi is nagyobb fájdalmat a géniusznak, mint az, ha félreismerik, sőt kigúnyolják? Mi keseríthetne el jobban egy nagy szellemet, ha nem az, hogy ott is akadályokba ütközik, ahonnét a lehető legtöbb segítséget várta?!”

„…bízhatunk az örök hatalomban: az a maga idején mindenkit a maga helyére állít.”

„Az életművésznek értenie kell ahhoz, hogy mindannak, amit a saját kedvtelésére csinál, olyan színezetet adjon, mintha mások kedvéért tenné, s azok aztán lekötelezve érzik magukat, és készségesen megtesznek mindent, amit várunk tőlük.”

„Az már a természetünkben rejlik, hogy a sarokban egészen másként cselekszünk, mint a nyílt utcán.”

„Ó, előítélet, égbekiáltó előítélet, milyen elfogulttá is teszed az embereket, s főleg azokat, akiket úgy hívnak, hogy: kiadók!”

„Az embernek a legnagyobb rémület is jobban esik, mint a kísértetiesnek látszó dolgok természetes magyarázata, semmiképp sem akar kiegyezni ezzel a világgal, látni akar valamit abból a másikból, amelynek nincs szüksége testre, hogy megnyilatkozzék.”

„Mégiscsak szép…, ó, szép itt a földön; nem nyújtja-e legpompásabb csodáit nekünk a Természet, mint jó anya kedves gyermekeinek?”

„Sóvárgás, forró vágy tölti el a szívet, de ha végre elnyertük azt, amiért ezernyi gonddal-bajjal küzdöttünk meg, ez a vágy hamarosan halálos-hideg közönnyé dermed, s mint ócska játékszert, hajítjuk el megszerzett javainkat. És alighogy ezt tettük, keserűen megbánjuk hebehurgya cselekedetünket, újra küszködünk, s életünk vágy és undor közt így telik el.”

5 éves lettem én...

Ma csak egy kis szülinapi köszöntőcske apropóján jelentkezem. Ugyanis 2013. október 16-a volt az a nap, amikor belevágtam a projektbe. Vagyis majdnem napra pontosan 5 éve. Sokáig gondolkodtam, hogy maradjon-e ez a dátum az ünneplésre. Végül arra jutottam, hogy feltétlenül maradnia kell. Mert bár a blog több mind egy évig szünetelt, a projekt nem állt le, és ez a fontos. Szóval ezúton kívánok nagyon boldog születésnapot a kis csemetémnek. (Egyébként azért is szeretnék maradni az eredeti dátumnál, mert bár ez egy totál véletlen egybeesés, egy számomra fontos személy születésnapja is ekkor van.)

Gondoltam rá, hogy írok valami számadásfélét. És hogy ez nem születik meg, annak egyetlen oka van. Mégpedig az, hogy már hetek óta bosszankodok azon, hogy túlszerveztem a szabadságom. Így jelenleg hatszor olyan elfoglalt vagyok, mint egy sima hétköznapon. Plusz kialvatlan, nyűgös, feszült. Ha eddig fűnek-fának azt meséltem, hogy nincs időm semmire, akkor most aztán végképp nincs.

De nem is azért vagyok itt, hogy panaszkodjak, úgyhogy be is fejeztem. Hanem pezsgőt bontani, tósztot mondani, és keblemre ölelni a gyermeket. Mindezeket persze a fénysebességnél is gyorsabban, aztán már rohanok is tovább…